A vak komondoros Balogh József az újraindulásáról: A 60 felettiek klubja kapacitált a leginkább

2024. május 21. – 05:39

Másolás

Vágólapra másolva

„Valóban nem terveztem a visszatérést. Engem is meglepetésként ért, hogy a lányom nem indul. Ám az egészsége fontosabb, nagyon sok atrocitás érte, ezért a visszavonulás mellett döntött” – mondta a Blikknek Balogh József. Az egykori fideszes országgyűlési képviselő és polgármester idén visszatérne Fülöpháza polgármesteri posztjára. Ő volt az, aki 2013-ban részegen eltörte élettársa orrát és járomcsontját, majd azzal védekezett, hogy a megvert nő valójában megbotlott a vak komondorukban, és emiatt sérült meg.

Ekkor még a Fidesz is kizárta. Balogh végül beismerte, hogy megütötte az élettársát, 2016-ban jogerősen felfüggesztettre ítélték, csak ezután mondott le a polgármesterségről. Azóta a lánya, Nagyné Balogh Csilla vezeti a települést, apja viszont nyolc év kihagyás után most újra indulna a posztért.

Balogh József gazdálkodóként él a Fülöpháza határában lévő tanyáján zöldségeket, dinnyét termeszt. Önkormányzati képviselőként viszont eddig is volt beleszólása a falu életébe, hol lángossütéssel, hol amerikaipalacsinta-készítéssel egybekötött fogadóórákat is szokott tartani.

A Blikknek azt mondta, a lánya az utolsó testületi ülésen jelentette be, hogy nem indul, és szeretné visszaadni ezt a státuszt az édesapjának. Elmondása szerint akkor még gondolkodási időt kért.

„Működik Fülöpházán egy 60 felettiek klubja, a tagjai kapacitáltak leginkább. Végül azt mondtam, rendben, ha megválasztanak, még egy utolsó ciklust végigcsinálok, aztán tényleg jöhet egy fiatal.”

Szerinte akik felkérték, az eredményeit nézik, és csak az ellenfelei emlegetik a vak komondoros esetet. „Azért 2010 óta a község élén álltam, utána pedig a lányom. Mindig azon voltunk, hogy gyarapodjunk, több legyen a település vagyona”.

A Blikknek azt mondta, egyelőre nem is nagyon kampányol, bár a támogató aláírások nagyon gyorsan összegyűltek (a fülöpházi polgármesterjelölteknek huszonkét támogatást kell összegyűjteniük). Azóta csak egy közös lángosozást tartott, ott mondta el a terveit az érdeklődőknek.

„Bármi is történt, szerintem az elmúlt tizennégy esztendőben megszerzett bizalom elegendő lehet a győzelemhez. Hárman állunk startvonalhoz. Én bírom majd, engem már megedzett a politika” – mondta a Blikknek.

Május elején a Telex is járt Fülöpházán. Lapunknak több helyi is vak komondorosként emlegette a volt polgármestert, volt, aki azt mondta, szégyellné magát a helyében, és inkább csöndben maradna. „Nevetséges, hogy indulni akar. Van még sok buta a faluban, akik rá fognak szavazni” – mondta egy másik helyi lakos. Egy fiatal a Telexnek azt mondta, Balogh be fogja húzni a választást, mert a nyugdíjasok szeretik, attól pedig, hogy független jelöltként indul, még „mindenki tudja, hogy a fideszes kapcsolatai még megvannak”. Ottjártunkkor Baloghot nem találtuk a faluban, a lányával viszont beszéltünk, bár a kérdéseinkre nem szívesen válaszolt. Arra, hogy a volt polgármester most újraindul, ennyit mondott: „Őt kell megkérdezni. Ez az ő dolga, erre nem tudok mit mondani, nem tudok a nevében nyilatkozni. Én tőle vettem át a stafétát, és nem bánom, ha neki kell visszaadnom”.

Fülöpháza kis falu Bács-Kiskun megyében, közel Kecskeméthez, nagyjából nyolcszázan lakják. Balogh József mellett két másik helyi is indul a júniusi önkormányzati választáson: Juhász István, a kecskeméti mezőgazdasági szakiskola igazgatója, valamint Kis-Rabatáné Tóth Andrea.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!