Újra polgármester lenne Fülöpházán a vak komondoros Balogh József

2024. április 25. – 20:18

Másolás

Vágólapra másolva

Újból polgármester lenne Fülöpházán a vak komondoros Balogh József, aki 2013-ban részegen súlyosan bántalmazta az élettársát, amiért később felfüggesztettet kapott. A Nemzeti Választási Iroda honlapja szerint Balog felvette az ajánlóíveket, függetlenként indulna a Bács-Kiskun vármegyei községben. Balogh volt az, aki azzal védekezett, hogy a megvert nő valójában megbotlott a vak komondorukban, emiatt sérült meg. A községet egyébként nem mást vezeti jelenleg, mint Balogh József lánya, Nagyné Balogh Csilla, aki a jelek szerint nem indul újra.

Fotó: Ujvári Sándor / MTVA / MTI
Fotó: Ujvári Sándor / MTVA / MTI

Balogh 2010-től egészen 2016-os lemondásáig volt Fülöpháza polgármestere. 2010 és 2013 között fideszesként vezette a települést. A botrány hatására a Fidesz 2013-ban kizárta Baloghot, ennek ellenére 2014-ben újraválasztották. Balogh sokáig a Fidesz országgyűlési képviselője is volt, 2002 és 2010 között mindháromszor egyéniben jutott be a parlamentbe. 2013-ban kilépett a Fidesz-frakcióból, de mandátumát nem adta vissza.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!