Erzsébetváros polgármestere reméli, hogy nem kampányfogás az a két rendelet, amelyekkel a belső-erzsébetvárosi rendőri jelenlét erősítéséről döntött

2024. május 15. – 10:36

Másolás

Vágólapra másolva

A kormány két, kedden este kihirdetett rendeletével javítana a Belső-Erzsébetváros közbiztonságán, hiszen ezek értelmében vizsgálni fogják egy új rendőrörs létesítésének, illetve a rendőri jelenlét fokozásának lehetőségeit. A döntés után szerdán tartott sajtótájékoztatót Niedermüller Péter, a kerület polgármestere, aki üdvözölte a döntést, bár megkésettnek nevezte azt. Szerinte a kormány a városrész vezetésének 2019-óta rendszeresen megismételt, közbiztonság javításával kapcsolatos kéréseire reagált.

A polgármester Facebookon közvetített sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy a kerület egyes részeinek közbiztonsága folyamatosan romlik, egy 2023-as statisztika szerint például 24 százalékkal nőtt a kiemelt büntetőügyek száma, ugyanakkor a felderítési arány 41 százalékkal csökkent, amit Niedermüller a közterületen szolgálatot teljesítő rendőrök számának, illetve szolgálati idejének 21 százalékos csökkenésével magyarázott.

Az erzsébetvárosi polgármester szerint ezen az sem segített, hogy 2022-ben tizenegy alkalommal, vagyis havonta, átlagosan egynél kevesebbszer tartottak kiemelt rendőrségi razziát a környéken. Niedermüller reméli, hogy a kormány mostani döntése nem egyszerű kampányfogás, egyúttal felajánlotta Erzsébetváros segítségét a rendőrörs létrehozásában.

Ennek részeként az önkormányzati vagyonkezelő megvizsgálja, hogy van-e olyan helyiség a kerület birtokában, amely befogadhatja az új rendőrségi egységet, és ennek rendbehozatalában, illetve fenntartásában is részt vállalna Erzsébetváros. A támogatás részeként ismét szolgálati lakásokat ajánlott fel a polgármester azoknak a fiatal rendőröknek, akik a környéken vállalnának szolgálatot, egyúttal egyeztetést kezdeményezett a rendeletek végrehajtásáért felelős Nemzetgazdasági Minisztériummal és a Belügyminisztériummal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!