Kiengedték az intenzívről a hároméves csepeli kisfiút, aki kizuhant az ötödik emeletről

2024. április 24. – 08:01

Másolás

Vágólapra másolva

Jobban van az a hároméves kisfiú, aki tizenöt méteres magasságból, az ötödik emeleti lakásuk ablakából zuhant ki múlt pénteken Csepelen – írja a Blikk.

A kisfiúnak három bordája és egy csigolyája tört csak el, a feje viszont egyáltalán nem sérült meg. Ezt annak köszönheti, hogy egy bokor felfogta az esését.

Édesanyja a Blikknek azt mondta, ő éppen zuhanyzott, de a lakásban tartózkodott a nagymama és a többi gyereke is, akik szerinte csak két percre hagyták magára a kisfiút a szobában. Az ablak, ahogy máskor is, bukóra volt nyitva, de a kisfiú az ágyra állva valahogy mégis ki tudta azt nyitni. „Először azt hittük, csak elbújt, az ablakon lenézve pedig már azt láttuk, hogy egy járókelő őrzi kétségbeesve a földön. A párkányon ott volt mindkét talpnyoma, tehát nem kiesett, hanem kiugrott” – mondta az édesanya a Blikknek.

Azonnal lerohant az utcára, ahol látta, hogy a kisfiú ugyan a földön fekszik, de sír. A mentők is gyorsan a helyszínre értek, a kisfiút lélegeztetve vitte a gyerekrohamkocsi a Baleseti Intézetbe. A kórházban a röntgen után kiderült, hogy néhány töréssel és a tüdő zúzódásával, illetve enyhe agyrázkódással megúszta a zuhanást.

Már az intenzív osztályról is kiengedték, néhány napon belül pedig vélhetően haza is térhet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!