A hármas határ azt várja, aki végre nem mond csődöt

2024. április 20. – 06:38

A hármas határ azt várja, aki végre nem mond csődöt
Nagy István agrárminiszter és Hubert Schulte-Kemper, a FAKT AG igazgatóságának elnöke 2019-ben még mosolyogva mutatta Bezenyénél a megaberuházás terveit – Forrás: Nagy István Facebook-oldala
Cséfalvay Attila
Cséfalvay Attila
Győri tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Már a magánvagyonát vizsgálja az illetékes németországi kerületi bíróság annak a csődvédelmet kért német agrárcég vezetőjének, amely Bezenye és Hegyeshalom között az egykori kaszinóvárosi földeken álmodott több mint egymilliárd eurós kertészeti központot. A FAKT magyar leányvállalatai végelszámolás vagy felszámolás alatt állnak, az agrártárca ismét az értékes terület hasznosításában bízik, miután az Eurovegast követően a Lajtania Park is bedobta a törölközőt.

Tovább tart a vizsgálat és jogi huzavona Németországban a Hegyeshalom mellé üvegházas kertészeti központot tervező Lajtania Park anyacége, a becsődölt FAKT AG és igazgatóságának vezetője, Hubert Schulte-Kemper körül. Hiába a kiemelt kormányzati státusz, az Eurovegas kaszinótervei után láthatóan most bebuktak az üvegházas elképzelések is a hármas határnál. Bár az agrárminiszter korábban biztosította a kormányzati hátszelet, a két érintett falunak, Hegyeshalomnak és Bezenyének már egy ideje a telekadót sem fizetik a projektgazdák, sőt Hegyeshalom közölte, hogy jelzálogjogot jegyeztek be a területre az adótartozás miatt.

Most ott tartunk, hogy Németországban Schulte-Kempert nemrégiben beidézték az illetékes kerületi bíróságra, hogy személyes vagyonával kapcsolatban is elszámoljon, hisz helyi információk szerint a hitelezőknek – ingatlancégek, kutatóközpont, adóhivatal, divatcég, befektetési társaságok, valamint bankok – több mint 323 millió eurós a követelésük van a FAKT-tal szemben. A német üzletember védekezésként jelezte, hogy nem személyesen neki adtak hitelt, hanem a FAKT AG-nak és leányvállalatainak. 2023-ig azonban – amíg el nem adta – ő volt a fő részvényes, és a hitelezők kérésére további garanciákat adott a FAKT AG-ra és a magyarországi nagyberuházásra vonatkozóan. Schulte-Kemper azonban jelezte, hogy a kölcsönök visszafizetése érdekében a felszámolónak kell aktivizálnia magát, többek közt a három szállodájuk bérbeadásával, bérleti szerződésekkel és „különösen a piaci árhoz közeli értékesítésekkel”. Azt nem részletezte, hogy a bezenyei területet és projektet is érinti-e az eladás lehetősége. Az esseni ügyészség mindenesetre azt vizsgálja, becsapták-e a hitelezőket.

Ami a projektgazdák magyarországi helyzetét illeti, a 2022-ben alapított és Budapestre bejegyezett Lajtania Terminal Kft. fő tevékenységére épületépítést jegyeztek be, de tavaly sem volt árbevétele, mostanra pedig már végelszámolási eljárás indult a cég ellen. A másik leányvállalat, a Lajtania Park Kft. csupán felszámolási eljárás alatt van, ezt „növénytermesztési szolgáltatás” tevékenységre jegyezték be még 2016-ban, jegyzett tőkéje 10 és 20 millió forint közötti és 2022-ben az adózott eredménye 2 millió forint alatt volt.

Csak látványterven létezett a kertészeti központ – Forrás: lajtaniapark.com
Csak látványterven létezett a kertészeti központ – Forrás: lajtaniapark.com

Némi hallgatás után képviselői kérdésre tavaly Nagy István agrárminiszter is megerősítette, hogy a beruházó FAKT AG ellen csődvédelmi eljárás indult. „Ez egy sajnálatos tény, hiszen a cég egy rendkívül komoly, az agrárium tekintetében is kiemelten jelentős kapacitásokat magában foglaló beruházást kívánt megvalósítani Bezenye és Hegyeshalom térségében” – jelezte. A korábban a nyugat-magyarországi projekt miatt vele kapcsolatban lévő Schulte-Kemper nemrégiben úgy nyilatkozott, továbbra is bizakodó, szerinte többek közt a magyarországi projekttel tudja majd a hitelezői követeléseket finanszírozni, és jelezte, hogy továbbra is szeretné fenntartani kapcsolatait Magyarországgal.

Az Agrárminisztériumtól azt kérdeztük az ügyben: kapcsolatban maradt a tárca a FAKT AG-vel, hogy a beruházás sorsáról egyeztessen, mint beruházóban, bízik-e még a német cégben, mi lehet az értékes, hármas határ menti földterület sorsa Bezenye és Hegyeshalom között és tervezi-e a minisztérium új befektetőnek való kiajánlását? Válasz nem érkezett. A tárca korábban a Kisalföldnek úgy reagált, „a fejlesztési terület rendkívül jó adottságokkal rendelkezik, így bízunk benne, hogy a vállalatot érintő jogi eljárások mihamarabb lezárulnak, és ez lehetőséget ad a terület mielőbbi hasznosítására.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!