Ellenőröket küldenek a kórházakba, a betegek jelenlétét vizuálisan ellenőrzik

2024. április 20. – 20:27

Másolás

Vágólapra másolva

A hatékonyabb ellátás miatt ellenőröket küld a Belügyminisztérium a kórházakba. Az RTL Híradóval azt közölték, hogy a cél elsősorban a munkafolyamatok vizsgálata, a betegek jelenlétét pedig „vizuálisan ellenőrzik” majd.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság az ellenőrzésekről levélben értesítette az állami intézményeket. A hírt először közlő Válasz Online újságírója a Híradónak elmondta, hogy a levelekből kiderült: legalább kétfős mobil ellenőri csoportok jelenhetnek meg a kórházakban. Többek közt azt kell majd vizsgálniuk, hogy az orvosok és a szakdolgozók valóban ott vannak-e az intézményben.

Az „egészségügyi ellenőrzés-felügyeleti szolgálat” vizsgálja a betegjogok biztosítását, a betegvárakozást, a várólisták kialakulásának okait és az állami anyagi források felhasználását is. Azt is nézik majd, hogy egy beteg ténylegesen az osztályon van-e, és nem csak papíron számolja el a kórház az ellátását. Az RTL-nek a Belügyminisztérium is megerősítette, hogy

igazoltatni nem tudnak majd az ellenőrök, de a betegjelenlétet „vizuálisan ellenőrzik” majd.

A csatornának a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei elnöke azt mondta, hogy szerinte ez nem oldja meg az orvos- és szakdolgozóhiányt, de a finanszírozási problémákat sem. Szijjártó László nem érti mit fognak majd csinálni: „megbüntetik majd a kórházakat esetleg, aminek eredetileg is toronymagas adósságai vannak?” A Független Egészségügyi Szakszervezettől pedig arról beszéltek az RTL-nek, hogy a jelenléti íveket is vizsgálni kellene, mivel most szerintük havonta átlagosan egy műszaknyi túlórát nem fizetnek ki a dolgozóknak.

A kórházak tetemes adósságot halmoztak fel mostanáig: március végén az egészségügyi intézmények tartozása majdnem 110 milliárd forint volt – ideértve az egyetemi és egyházi szolgáltatókat is. A kórházak adóssága 2023-ban átlagban havonta 3,7 milliárd forinttal nőtt, addig 2024-ben ez már havi 20 milliárdra emelkedett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!