A patikai ügyeleteket is átszervezné a kormány, gyógyszer-automaták is jöhetnek

2024. április 13. – 07:27

Másolás

Vágólapra másolva

Az alapellátási ügyeletek után a kormányzat a patikai ügyeletek átszervezésére is sort kerít – mondta Takács Péter egészségügyi államtitkár a Magyar Gyógyszerészi Kamara pénteki mezőkövesdi vándorgyűlésén.

A Népszava beszámolója szerint az államtitkár arról beszélt, az alapellátási ügyeleteken van annyi gyógyszer, amennyivel szükség esetén reggelig ellátható a beteg, a többihez pedig megkapja a vényt, és másnap reggel kiválthatja őket a patikában. A gyermekgyógyszereket viszont éjszaka is elérhetővé kell tenni.

Az államtitkár elmondása szerint ennek megoldására több javaslat is született:

  • az egyik, hogy ezt a feladatot a gyógyszertár által üzemeltetett gyógyszerkiadó automatával oldják meg;
  • a másik, hogy megyénként kijelölnek két-három gyógyszertárat, amelyeknek 24 órában kellene nyitva tartaniuk.

A Népszava beszámolója szerint a gyógyszer-automaták ötletét hangos nemtetszéssel fogadták a részt vevő gyógyszerészek, mire Takács leszögezte, hogy ezeket csak szigorú feltételek mellett lehetne üzembe helyezni, és annyit kérdezett vissza: mi az olcsóbb, fizetni egész éjszaka egy gyógyszerészt, vagy fenntartani egy automatát?

A kamara gyűlésén szóba került az a szintén a kamara nemtetszését kiváltó rendelet is, miszerint májustól nem minden patikában lesz kötelező a gyógyszerész jelenléte. Ennek értelmében néhány fiókgyógyszertárban csak azt kell majd biztosítani, hogy telefonon keresztül elérhető legyen egy gyógyszerész.

Takács Péter szerint itt az első számú kormányzati szempont az volt, hogy a kistelepülésen élők hozzájussanak a gyógyszereikhez. „S miután sorra zártak be a kistelepülési patikák, erre nekünk lépni kellett” – mondta. Szerinte ha nem engednék meg, hogy azt csak asszisztens is működtethesse, akkor kistelepülési gyógyszertár sem lenne.

Ha a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) azt észleli, hogy megszaporodtak a mellékhatás-bejelentések, lépni fognak és változtatnak – hangsúlyozta Takács.

Szóba került az is, hogy egy márciusi rendelet értelmében a kórházi gyógyszerellátást 2025 januárjától egy különleges jogokkal felruházott projekttársaságra bízná a kormány. Takács szerint a gyógyszerbeszerzés központosításával az a kormányzati cél, hogy olcsóbban tudjanak a kórházak számára gyógyszereket vásárolni, jelenleg ugyanis óriási különbségeket látnak az egyes kórházak beszerzései áraiban.

Szakmai szervezetek korábban azért tiltakoztak a rendelet ellen, mert a projektcéget nem érintenék azok a piaci korlátozások, amelyek az egyszerű gyógyszerészek patikanyitását szabályozzák, és ez nem csupán a kórházi betegek ellátását szolgáló 200 milliárdos büdzsé felhasználását rendezheti át, hanem az egészségügyi intézmények környékére települt patikák sorsát is megpecsételheti.

Takács pénteken azt mondta, ezen a területen is építenek be garanciákat a szabályozásba, ami védi a közforgalmú gyógyszertárak piacát, a koncessziót elnyerő cég pedig csak a kórházi patikák működtetésére kap majd jogosítványt, maguk a gyógyszertárak nem kerülnek a tulajdonába. Emellett a kórházi gyógyszerészek munkáltatói jogai is a kórházaknál maradnak, csak delegált munkáltatói jogkört kap a működtető.

Takács szerint a legalább 300 fekvőbetegággyal rendelkező telephelyeken lehet csak közforgalmú patikája a kórháznak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!