Egyetlen cégre bízná a kórházi gyógyszerbeszerzéseket a kormány

2024. március 1. – 12:09

Másolás

Vágólapra másolva

Átrendezheti a magyarországi gyógyszerpiacot az a nemrég megjelent kormányrendelet, amely a kórházi gyógyszerellátást 2025 januárjától egy különleges jogokkal felruházott projekttársaságra bízná – írja a Népszava.

Az „egységes intézeti gyógyszertári szolgáltatásról” szóló kormányrendelet a február 22-i Magyar Közlönyben jelent meg. A jogszabály az „országosan egységes intézeti szolgáltatás” érdekében egyetlen szereplőre bízná a kórházakban alkalmazott nagy értékű orvosságok beszerzését. Ezt az új szereplőt pályázat útján választhatja ki az általános politikai koordinációért felelős miniszter (azaz Rogán Antal kabinetminiszter) a Nemzeti Koncessziós Iroda (NKOI) közreműködésével. A Miniszterelnöki Kabinetiroda háttérintézményeként működő NKOI vezényelte le a kaszinókra, az autópályákra és a hulladékgazdálkodásra vonatkozó koncessziós eljárásokat is. A koncesszió győztesével a Belügyminisztérium és az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFÖ) dolgozik majd együtt.

Szakmai szervezetek szerint a projektcéget nem érintenék azok a piaci korlátozások, amelyek az egyszerű gyógyszerészek patikanyitását szabályozzák, és ez nem csupán a kórházi betegek ellátását szolgáló 200 milliárdos büdzsé felhasználását rendezheti át, hanem az egészségügyi intézmények környékére települt patikák sorsát is megpecsételheti – írja a Népszava.

A kormányrendelet értelmében az újonnan alakuló projekttársaság

  • ellátja a közvetlen lakossági gyógyszerellátást nyújtó „vényforgalmas részlegek” szaktevékenységéhez szükséges beszerzési, eltartási, raktározási, ellenőrzési, kiszolgáltatási feladatokat,
  • nagykereskedelmi tevékenységet folytathat,
  • megvalósítja a vényforgalmas részlegek egységes arculatához szükséges fejlesztéseket,
  • ellátja az intézeti gyógyszertár alapfeladatához kapcsolódó gyógyszerek készletezésével, rendelkezésen tartásával, ellenőrzésével és kiszolgálásával kapcsolatos, valamint a koordinációs és logisztikai feladatokat,
  • lehetőséget kap az alap- és szakfeladatok tekintetében arra, hogy azokat más egészségügyi szolgáltató útján biztosítsa,
  • megvalósítja és működteti az egyedi gyógyszeradagoló rendszereket,
  • az általa biztosított informatikai rendszert köteles használni az intézeti gyógyszertár.

A szakmai szervezetek már tavaly nyár óta tiltakoznak a kórházi gyógyszertárak kiszervezése ellen. A Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) a honlapján közzétett hosszú közleményben fejtette ki fenntartásait.

A szervezet kifogásolja, hogy miközben a kórházi patikát a projekttársaság működteti, az ott dolgozók szolgálati jogviszonya megmarad, a munkáltatói jogok zömét továbbra is a kórház vezetői gyakorolják.

Azaz a kórházi gyógyszertárak bér- és üzemeltetési költségei továbbra is az állami fenntartású kórházat terhelik majd.

Az MGYK szerint a projekttársaságot olyan különleges jogosítványokkal ruházzák fel, amelyekkel tisztességtelen előnyhöz juthat a már piacon lévőkkel szemben. Felmentést kapott például a patika alapításra vonatkozó előírások alól, tehát azokban a kórházakban, beleértve a magánintézményeket is, ahol eddig nem volt patika, gyakorlatilag megkötések nélkül nyithatnak újakat.

A jogszabály eddig azt sem tette lehetővé, hogy egy gyógyszer-nagykereskedő közvetlenül vagy közvetve tulajdont szerezzen gyógyszertárban, a projekttársaság, amely nagykereskedő is, viszont maga építheti ki saját, egységes arculatú vénybeváltó patikahálózatát.

A Népszava kérdésére a Belügyminisztérium azt írta, az egységes intézeti gyógyszertári tevékenység keretében végzett működtetés célja a nagy értékű – többi között az egyéni gyógyszeradagolást lehetővé tevő – beruházások megvalósításával az intézeti gyógyszertárak üzemeltetési és ellátási tevékenységének jelentős javítása. A NEAK és a projekttársaság közötti elszámolás pontos feltételrendszere a közbeszerzési eljárás során kerül kialakítása – közölte a tárca.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!