A KDNP nem szeretne konfliktust a Fidesszel, inkább elhatárolódtak a dunaújvárosi elnöküktől

2024. április 12. – 19:53

Másolás

Vágólapra másolva

A KDNP az összetartásban hisz, és a párt dunaújvárosi csoportjának vezetője csak a magánvéleményét írta le abban a kiszivárgott levélben, amely szerint a helyi alapszervezet nem támogatja a Fidesz–KDNP polgármesterjelöltjét, Magyar Andrást. Többek között ez áll a KDNP péntek esti közleményében, amelyben a párt vezetése azt is tisztázta, hogy a korábbi MSZP-s politikust, Magyart tartják a legjobb választásnak Dunaújvárosban, és szó sincs a Fidesz és a KDNP konfliktusáról.

„El nem tudom képzelni azt a városvezetést, amiben egy baloldali beállítottságú, baloldali szavazókat megszólító polgármester a Fidesz országos választmányától kapott instrukciók alapján vezeti Dunaújvárost” – írta Kis Péter, a KDNP dunaújvárosi elnöke a Dunaújváros.com birtokába került levélben.

Magyar Andrást múlt héten a Fidesz–KDNP és a Jövő Új-Városáért Egyesület (JUVE) közös polgármesterjelöltként mutatták be Dunaújvárosban, ám a KDNP helyi elnöke állítja: sem ő, sem a helyi szervezet tagsága nem támogatja.

„Sajnálatosnak tartjuk, hogy a KDNP dunaújvárosi csoportja jelenlegi vezetőjének magánvéleményét a baloldali sajtó úgy próbálta beállítani, mintha az a Kereszténydemokrata Néppárt álláspontja volna”

– írta Nyikos László, a KDNP Fejér Vármegyei elnöke az MTI-nek eljuttatott közleményében. Rögzítette, hogy KDNP dunaújvárosi polgármesterjelöltje Magyar András. „Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a dunaújvárosi embereknek ne kelljen újabb öt évig a baloldal semmittevését és szeretett városuk hanyatlását végignézniük.”

A 2019-es választáson a jobbikos Pintér Tamást választották polgármesternek Dunaújvárosban polgármesternek. Júniusban a Rajta Újváros! Egyesület színeiben újrázna Pintér. Ellenfele, Magyar András pár éve még az MSZP-ben politizált. Egy kiszivárgott hangfelvétel szerint azt mondta a 2022-es választáson induló közös ellenzéki képviselőjelöltről, Kálló Gergelyről, hogy „egy hülyegyerek”, és egy senki a fideszes jelölthöz képest. Miután nyilvánosságra került a hangfelvétel, Magyar lemondott a helyi szervezet vezetéséről, és kilépett az MSZP-ből.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!