Az A-Híd visszautasítja a Kehi-nyomozást, ami szerint bűncselekményt követtek el a Lánchíd felújítása során

2024. április 12. – 20:47

Másolás

Vágólapra másolva

Visszautasítja az A-Híd Zrt. a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal délután nyilvánosságra hozott megállapításait. Pénteken jött ki a Kehi jelentése a Lánchíd felújításának pénzügyi vizsgálatáról. A szervezet a rövid jelentésben hat megállapítást tesz, amelyekben összegzi, hány forintot utalt a fővállalkozó A-Híd Zrt. a kommunikációval foglalkozó Sunstrike Hungary Kft.-nek, és az átutalt összegnek mekkora részét vette fel szinte azonnal két ügyvéd.

„A Lánchíd felújításáról szóló részjelentésében megfogalmazott vádakat, és értetlenül áll annak megállapításai előtt.”

– írják. A Kehi szerintük olyan céggel kapcsolatban tett megállapításokat (ez a Sunstrike Kft.), amelynek a Lánchíd projekthez nem volt köze, „és annak költségvetéséből értelemszerűen semmilyen kifizetésben nem részesült.”

Az A-Híd szerint ők együtt működtek a Kehi teljes vizsgálata alatt. „Cégünk átadta a Lánchíd felújításának fővállalkozói teljesítéséről szóló valamennyi dokumentumot és részletet, beleértve a megvalósítással, a bevont alvállalkozókkal, a teljesítéssel és a számlázással kapcsolatos több mint 1300 iratot” – írják. Az A-Híd ezért, mint írják, „értetlenül áll az előtt”, hogy a vizsgálat az adatgyűjtések ellenére összekötötte az A-Hídat a Sunstrike-kal: utóbbi „a projekt megvalósításában nem vett részt, azzal kapcsolatban szerződése nem volt, a projekt költségvetéséből semmilyen kifizetésben nem részesült.”

Az A-Híd Zrt. hozzátette, mindent szabályszerűen, „a számviteli törvény betartásával” csináltak. Hozzátették, a Sunstrike Kft-t érintő NAV eljáráshoz nincs közük, a céggel egyedül „műsorok gyártására, sugárzására és azok környezetében reklám elhelyezésére vonatkozó reklámszerződésünk volt.”

„Az elkészült és sugárzott rövidfilmek, amelyeket az adatszolgáltatáskor átadtunk a NAV-nak, 498 (!) DVD-t töltenek meg, amelyeket napokon keresztül másoltak az ügyben eljáró nyomozók.”

– írták.

A Kehi-jelentés

A Kehi-jelentésében öt megállapítást tett az A-Híddal kapcsolatban:

  • Megállapítás 1: az A-Híd Zrt. a Lánchíd felújítására kötött szerződés után több mint 1,3 milliárd (egész pontosan 1 330 119 759) forintot utalt a Sunstrike Hungary Kft.-nek, amely cég ügyleteivel kapcsolatban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozást folytat.
  • Megállapítás 2: Az A-Híd Zrt. három alkalommal már a Lánchíd-szerződés előtt is utalt a Sunstrike Hungary Kft.-nek. A Kehi szerint ezek időben összefüggenek a közbeszerzési eljárás folyamatával, mert ezekből az első utalás az ajánlatbontás után egy héttel történt.
  • Megállapítás 3: összesen 1 545 064 719 forintot utalt a A-Híd a Sunstrike-nak.
  • Megállapítás 4: A Sunstrike a bevételeiből összesen 1 509 716 000 forintot utalt tovább két ügyvéd részére, akik közül az egyiknek a vele azonos épületben van irodája.
  • Megállapítás 5: A Sunstrike-nak átutalt összegből 1 343 174 000 forintot 39 alkalommal, jellemzően az átutalás napján vagy azt követő néhány napon belül készpénzben felvettek. Az utalások és a készpénzfelvételek között időbeli
    összefüggés fedezhető fel.

A magyar építőipar meghatározó szereplőjénél, az A-Híd Zrt.-nél – és még 32 helyszínen – 2023 végén tartottak házkutatást az adóhatóság nyomozói. Ez a cég végezte a Lánchíd felújítását összesen 18,8 milliárd forintért. A NAV egy számlagyár ügyében nyomozott, ebben az ügyben előzetes letartóztatásba került Vig Mór, egy eltiltott ügyvéd.

Az A-Híd Zrt. a Vig Mór tulajdonában álló Sunstrike Kft.-vel volt szerződéses kapcsolatban, és sajtóhírek szerint 1,4 milliárd forint értékben utalt pénzt Vig cégének, aki annak nagy részét magánszámlára, illetve ügyvédi letéti számlára helyezte, ahonnan a készpénzt valaki felvette.

Erről itt írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!