Felfüggesztette a parlament Molnár Zsolt mentelmi jogát

2024. április 10. – 13:42

Másolás

Vágólapra másolva

Felfüggesztette a parlament az MSZP-s Molnár Zsolt mentelmi jogát 173 igen szavazattal, írja a Magyar Nemzet. Március elején a legfőbb ügyész befolyással üzérkedés bűntette miatt kezdeményezte az országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.

A mentelmi bizottság támogatta Molnár Zsolt mentelmi jogának felfüggesztését, amit maga Molnár is kezdeményezett.

Az ügyészség információi szerint a BKV 2019 elején közbeszerzési eljárást indított a telephelyei informatikai üzemeltetésére. A közbeszerzési eljárásra egy kft. tett ajánlatot.

Baja Ferenc volt miniszter és egykori országgyűlési képviselő 2019 júniusában Budapesten találkozott egy férfival, akinek jelentős befolyása volt az ajánlatot tevő gazdasági társaságban. A volt miniszter 30 millió forintot kért azért, hogy ha nyer a pályázó kft., akkor ő szabad utat adjon a szerződésnek. Molnár Zsolt értesült erről a korrupciós megállapodásról, majd arra kérte a minisztert, hogy neki is kérjen a férfitól 40 millió forintot, cserébe ő sem fogja megtámadni a szerződéskötést.

A kft. megnyerte a tendert, a férfi 2019. augusztus 6-án, Budapesten 40 millió forintot adott át Molnár Zsoltnak. Az ügyészség szerint Molnár Zsolt ezzel társtettesként elkövetett befolyással üzérkedés bűntettét valósította meg.

Molnár erre azt mondta, „koholt vádak alapján próbálják besározni őt”, szerinte a történetből annyi igaz, hogy egyszer találkozott F. Zsolttal, akivel 20 percet beszélgettek egy parkban. Pénzt nem kapott állítása szerint, F. pedig egy számlagyáros ügyben csak a saját bőrét menti szocialista politikusok bemártásával.

A büntetőeljárás országgyűlési képviselővel szembeni lefolytatása, a részletek tisztázása csak Molnár Zsolt mentelmi jogának felfüggesztése után lehetséges, ezért is szavazta meg azt a parlament.

Molnár Zsolt felfüggesztése mellett a parlament 135 igen szavazattal döntött az orosz–ukrán háború miatt kihirdetett vészhelyzet meghosszabbításáról is, egészen november 19-ig.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!