Orbán Viktor: Azzal, hogy Novák lemondott, az ügye lezárult

2024. április 8. – 16:21

Másolás

Vágólapra másolva

A miniszterelnök azt válaszolta Aratónak, hogy a kormány kegyelmi ügyekbe eddig sem szólt bele, és ezután sem kíván beleszólni, szerinte a kegyelmi ügyek kizárólagosan a köztársasági elnökre vonatkoznak. Mint mondta, Novák Katalin kegyelmet adott egy olyan ügyben, amiben nem kellett volna, a pedofiloknak és a pedofilokat segítőknek börtönben van a helyük. Ezt meg is teszik szerinte, többszörösére növelték a börtönben lévő pedofilok számát.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Azzal, hogy a köztársasági elnök lemondott, a Novák-ügy szerinte lezárult. A kormánynak itt két feladata volt, az egyik, hogy legyen mielőbb olyan köztársasági elnöke az országnak, aki hasonló hibát nem vét. Ezért javasolták Sulyok Tamást, akitől joggal remélhetik, hogy hasonló hibát nem fog elkövetni. A másik teendője szerinte a kormánynak az, hogy egyszer s mindenkorra zárja ki annak lehetőségét, hogy pedofil bűncselekményekben érintettek kegyelmet kaphassanak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!