Orbán: A köztársasági elnök nem szorul a védelmemre

2024. április 8. – 16:22

Másolás

Vágólapra másolva

„Ha valakinek a megnyilatkozásait kizárólag a kommunikációs haszon, és nem a tisztesség vezeti, mint a miniszterelnök úrét, akkor könnyen kerül abba a helyzetbe…” – kezdte a viszontválaszát Arató Gergely, de a mondat felénél kikapcsolta a mikrofonját az ülést vezető Latorcai János. „Hogyan mondhatja ezt, hogy a tisztességtelen útját járja?” – kérdezte zaklatottan a DK-s képviselőt.

A DK képviselője ezután azzal folytatta, hogy például a Budaházy-ügyet tárgyalta a kormány. Senki nem hiszi el szerinte, hogy K. Endre kegyelméről Orbán tudta nélkül döntöttek. A felszólalás végén pedig megjegyezte, hogy olyan köztársasági elnököt választottak, aki már az eskü letétele előtt „hazugságba került a saját nyilasbarát, antiszemita rokonai kapcsán”. Latorcai ismét figyelmeztette Aratót. „Önt olyat állít, amít nem tud bizonyítani. Szégyellhetné magát, és kérjen a köztársasági elnök úrtól bocsánatot.”

„A köztársasági elnök nem szorul a védelmemre, ezért csak visszautasítom azt, amit ön róla mondott”

– reagált Orbán Viktor.

Arról beszélt, hogy a kormány nem tárgyal kegyelmi ügyeket. Csak olyan közérdekű ügyeket tárgyalnak, ahol azt tapasztalják, hogy a bírósági eljárások elhúzódnak, és nem születnek meg. Az igazságügyi miniszter dolga szerinte, hogy gondoskodjon az igazságügyi rendszer gördülékeny működéséről, és javaslatot tegyen, ha a jogalkotónak van feladata. Az pedig nem felel meg a valóságnak szerinte, hogy mindenben ő döntene.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!