RTL: A mini-Dubaj területén élő egyik lakó szerint romos, penészes cserelakást ajánlott neki fel a MÁV

2024. április 2. – 20:08

Másolás

Vágólapra másolva

Máté Péter 30 éve él rákosrendezői lakásában, ám azon 27 ember közé tartozik, akiknek költözniük kell a mini-Dubaj miatt a MÁV-telepről. A lakó azt állítja, kapott ajánlatot cserelakásra, azonban egy „romos tetejű, penészes falú cserelakást” ajánlott neki a MÁV, mondja Máté az RTL riportjában.

Máté Péter bérleti szerződését a mini-Dubaj miatt mondták fel, majd ezután ajánlották neki a szerinte rossz állapotban lévő cserelakást. A férfi azt mondta, szerinte a felajánlott lakás nem volt lakható. Talált azonban egy másik épületet, amit elfogadna: azt mondták, a felső vezetés dönti azt el, de két hete nem jeleztek.

Az RTL megkereste a MÁV-ot is a mini-Dubaj ügyében: ők azt írták, jelenleg az összes kiürítési eljárást felfüggesztették, és a 27 bérlőből négyen már elfogadták a felajánlott lakásokat.

Rákosrendező területén egy dubaji befektető épít majd fel egy új városnegyedet. Az építkezés miatt február közepén elkezdték kiüríteni a területet, később kiderült, hogy helyszínen lévő MÁV-lakások bérlőinek 30 napot adtak, hogy elhagyják otthonaikat.

A vasúttársaság akkor azt írta: a 65 korábbi bérlőjüknek a MÁV „segít a lakásbérlők számára alkalmas, alternatív bérleti, illetve lakhatási lehetőségek beazonosításában, illetve a megfelelő jogi, pénzügyi megoldások megtalálásában.” Csakhogy ebben nincsenek benne azok, akik jogcím nélkül éltek a területen, vagyis engedély nélkül odaépítkeztek, vagy beköltöztek az ott üresen álló lakásokba.

A mini-Dubaj kormányzati terveiről itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!