Renner Erika ironikus posztban kívánt Varga Juditnak kitartást és kellemes húsvéti ünnepeket

2024. március 27. – 14:03

Másolás

Vágólapra másolva

„Kedves Judit! Szomorúan olvastam a Facebook-oldalán kiírtakat. Tudom, milyen egy zaklatás és milyen egy bántalmazás. Szeretném ajánlani hogy, menjen be az ASK-ba, azok nagyon jók. Kap mindenben segítséget. De ezt úgyis jobban tudja, hiszen ezeket Ön hozta létre és hirdette is őket.”

Így indul a súlyos lúgos támadás áldozataként ismert Renner Erika Varga Juditnak címzett posztja. Renner ebben a volt igazságügyi miniszter tegnapi állításaira reagált, melyekben Varga azt állította, hogy Magyar Péter fizikálisan és érzelmileg is bántalmazta őt a házasságuk idején. A gúnyosan ironikus hangvételű bejegyzést Renner Erika úgy folytatja:

„Ha pedig a volt férje megjelenne a lakásán, és ez Önben félelmet keltene, akkor elmehet a rendőrségre és feljelentést tehet, ahogyan azt nekem is ajánlotta nemrégiben a BVOP szóvivője, Makula György.”

Renner Erika a BVOP szóvivőjére feltehetően azért utalt, mert márciusban tárgyalta a Fővárosi Törvényszék, hogy a nő bántalmazója, Bene Krisztián feltételesen szabadlábra bocsátható-e. Bene végül börtönben maradt.

A poszt végül így zárul:

„Szerettem volna ezt Önnek személyesen is megírni, a Facebook-oldalára is, csak sajnos le vagyok onnan tiltva. Gondolom a múltkori nőnap miatt, amikor odaírták a nevemet, Ön pedig ezeket a kommenteket törölte (vagy töröltette) az oldaláról. Lehet még a NANE-hoz is fordulni, bár szerintük a »celeb áldozatoknak« minden sokkal könnyebb. Kitartás és kellemes húsvéti ünnepeket kívánok.”

A Budai Irgalmasrendi Kórház volt igazgatója, Bene Krisztián 2013. március 12-én támadta meg volt barátnőjét, miután a nő pár hónappal korábban szakított vele. Renner Erikát megkötözte, elkábította, és maró lúgot locsolt a nő nemi szervére és annak környékére. A hosszas büntetőügyi eljárás után végül, 2018-ban Bene jogerősen 11 év börtönbüntetést kapott, és örökre eltiltották az orvosi hivatástól.

Renner Erika 2023 novemberében azt nyilatkozta, nyolc évig járt pszichológushoz és különböző terápiákra, amiknek köszönhetően fel tudta dolgozni a bűncselekményt, de mint fogalmazott, „azt nem, hogy a rendszer mit művelt” vele. A bíróság márciusi döntése után pedig úgy fogalmazott: „Jelenleg a rendszer biztosítja az elkövető részére, hogy befejezze a bűncselekményét, amit elkezdett, vagy tovább folytathassa azt, amit tett az áldozatával. Mert mi kell ahhoz, hogy valaki újra a bűncselekményét megtehesse, folytathassa? Kell, hogy mindenféle ellenőrzés és kényszerintézkedés nélkül szabadon lehessen, hogy ellenőrizetlen legyen, ha megjelenik az áldozatánál, és kell, hogy az áldozat ne tudjon segítséget kérni. Egyszóval az kell, hogy az áldozat védtelen legyen. Ez ma Magyarországon 2024-ben így van”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!