El a kezekkel a sajtótól! A kormány most a független médiát vette célba, de az igazságot nem lehet betiltani. Amíg velünk vagytok, mi is létezni fogunk, köszönjük, hogy támogatásoddal és adód 1%-ával segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy?
Jelentkezz be!
Támogatás! Elrejtés

Végzetes raliverseny miatt egyszer már elítélték jogerősen az esztergomi halálos raliverseny szervezőjét

2024. március 25. – 11:38

Másolás

Vágólapra másolva

A 2013-as városlődi halálos versenybaleset után egy év felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték jogerősen az Arrabona Rally Club elnökét, ezt maga Bognár Gábor erősítette meg a Telexnek. Bognár Gábor azt mondta, nem volt eltiltva a versenyszervezéstől, a vasárnap kora délután félbeszakadt a 11. Esztergom–Nyerges Rally versenyt is ő szervezte.

A 11 évvel ezelőtti városlődi ralibalesetben hatan sérültek meg, egy néző halt meg, az ügyben az ajkai bíróság azt állapította meg 2018-ban, hogy a verseny sem a helybeliek, sem a nézők szempontjából nem volt biztonságos. A bíróság ezért akkor a verseny szervezőjét tette felelőssé, az Arrabona Rally Club elnöke a tárgyaláson nem ismerte el bűnösségét, és sajnálatát fejezte ki a történtekért, írta akkor az ügyről a Veol.hu. A lap akkori cikke szerint Bognár Gábor a tárgyaláson azt mondta, korábban ő is indult versenyeken, 1987 óta szervez ralikat, kétszer vette át az év legjobb versenyszervezője díjat, a városlődi versenyig közel 85 ralinak volt a gazdája, és előtte még sosem történt baleset.

A 11. Esztergom–Nyerges Rally verseny vasárnap kora délután szakadt félbe, amikor a nézők közé hajtott egy autó, a balesetben négyen meghaltak, nyolcan pedig megsérültek. Az MTI azt írta, hogy a versenyautó 11 embert sodort el, az Országos Mentőszolgálat a Telex kérdésére azt válaszolta, hogy a helyszínre 8 mentőautó és 4 mentőhelikopter érkezett. Négy ember életét nem lehetett megmenteni, egy gyermeket súlyos-életveszélyes, egy embert súlyos, hat embert (köztük egy gyereket) könnyebb sérülések miatt szállítottak helyszíni ellátás után kórházba.

A versenyen történt halálos baleset miatt büntetőeljárás indult, halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség gyanúja miatt.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 400,29 Ft
USD 371,00 Ft
További élő árfolyamok!
Partnereinktől