A Mi Hazánk pécsi polgármesterjelöltje öt éve még nem tudott elég aláírást gyűjteni az induláshoz, most egy-két jelöltjük is bejuthat a közgyűlésbe

2024. március 22. – 14:24

Gűth Ervin
Pécsi tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Péntek délelőtt mutatta be a Mi Hazánk a pécsi polgármesterjelöltjét, és a választókerületekben indulók listáját. A városháza elé szervezett sajtótájékoztatót Szabadi István, országgyűlési képviselő, pártigazgató azzal kezdte, hogy ők kínálnak csak valós alternatívát és változást a régi blokkokkal szemben. Országszerte civilek és a függetlenség álcájával próbálják megtéveszteni a szavazókat a bal- és jobboldali pártok. Ezzel szemben a Mi Hazánk felvállalja a jelöltjeit, így Pécsen Sándor Zoltánt.

A Pécsi Tudományegyetem kutatóorvosa, Sándor Zoltán már 2019-ben is megpróbált elindulni, azonban nem sikerült 500 érvényes aláírást összegyűjteni, a pártnak alig lettek jelöltjei és kompenzációs listájuk sem volt. Sándor – ahogy öt évvel ezelőtt is – elmondta, hogy nem tartja reálisnak, hogy ő legyen Pécs polgármestere, de mindenképpen bele szeretnének szólni a város jövőjébe. Ha lehet, akkor ügyek mentén politizálva szavaznának, azaz senkivel sem zárják ki az együttműködés lehetőségét. De minden a közgyűlés összetételétől függ, ahol Sándor szerint a Mi Hazánk még a mérleg nyelve is lehet. A politikus a korábbi fideszes és az jelenlegi városvezetéssel szemben fogalmazott meg kritikákat: elsősorban városüzemeltetési kérdésekkel kapcsolatban.

Szabadi István, a Mi Hazánk pártigazgatója, Sándor Zoltán, polgármesterjelölt, Varga Tamás, területi igazgató, Mészáros Sándor, megyei elnök – Fotó: Gűth Ervin / Telex
Szabadi István, a Mi Hazánk pártigazgatója, Sándor Zoltán, polgármesterjelölt, Varga Tamás, területi igazgató, Mészáros Sándor, megyei elnök – Fotó: Gűth Ervin / Telex

Varga Tamás, a párt területi igazgatója a Telex kérdésére azt is elmondta, hogy nem csak Pécsen, de az megyei önkormányzatba is indítanak jelölteket. Azt is hozzátette, hogy a pécsi jelöltek közül jelenleg nem mindenki él a városban, de erős kötődése nekik is van. Elsősorban azért szeretnének a képviselőtestületek munkájában részt venni, hogy átlássak a folyamatokat és ellenőrizni tudják korrupciógyanús ügyeket. Példaként a fideszes médiában és politikusok által felkapott „30-40 millió forintba kerülő zebrák” ügyét említette fel. Ezt egyébként a városvezetés több közleményben, de még videóban is cáfolta: nem a zebrák felfestése kerül ennyibe, hanem a biztonságosabb gyalogos közlekedéshez szükséges hatóságilag előírt közműkiváltások és útépítések.

Szerintük sokkal több segítő szimpatizánsuk és tagjuk van, mint öt évvel ezelőtt, és a párt kinőtte azokat a gyerekbetegségeket, amik miatt sikertelen lett a 2019-es pécsi szereplésük.

Az országos trendeknek megfelelően 2022-es parlamenti választáson a Mi Hazánk pécsi, baranyai képviselőjelöltjei 5%-k felett szerepeltek. Azóta egyértelműen erősödött a párt, így most valóban van esély, hogy kompenzációs listáról egy-két képviselőjük legyen a városban. Ez pedig tovább bonyolíthatja a közgyűlési matekot, ahol a kormánypárti ellenzéket két frakció jelenti. Az egyiket a Fidesz négy taggal, míg a KDNP–Összefogás Pécsért Egyesület három képviselővel alapított. A mai bejelentést megelőzően már három polgármesterjelölt jelentette be indulási szándékát Pécsen: a város ellenzéki polgármestere, egy fideszes politikus és a magát független-jobboldalinak valló várkapitány.

A cikk szerzője a Pécsről szóló Mecseki Müzli hírlevél szerkesztője, amire itt lehet feliratkozni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!