Repkedő korrupciós húszezresek és elhallgatott óvodai abúzus – zajos testületi üléssel indult a kampány Óbudán

Repkedő korrupciós húszezresek és elhallgatott óvodai abúzus – zajos testületi üléssel indult a kampány Óbudán
A Fidelitas aktivistái a városháza épülete előtt húszezreseket szórtak szét, amiken Kiss László arca szerepel – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A nyomozó főügyészség és a Fidesz korrupciós vádjai, a korábbi kormánypárti polgármester által elhallgatott óvodai abúzus, Vizoviczki László, repkedő „korrupciós pénzek” és „pedo Fidesz” – így lehetne összefoglalni a III. kerület csütörtöki rendkívüli ülését, ahol a Fidesz korrupciós vádak tisztázására indított volna vizsgálatot. A kerület DK-s polgármestere szerint viszont szó sincs korrupcióról, a kerületi Fidesz a „saját Bicskéjéről” akarja elterelni a figyelmet.

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt több helyszínen is akciózott, és elrendelte négy személy őrizetbe vételét – közölték március elején. A gyanú szerint egy férfi a kft.-jén keresztül szolgáltatások nyújtására, illetve eszközbeszerzésekre fiktív szerződéseket kötött a Budapest Főváros III. Kerület – Óbuda-Békásmegyer önkormányzattal, illetve az egyik gyanúsított társa által kijelölt két gazdasági társasággal. Azt is állították, hogy a fiktív szerződésekből beérkezett pénzt készpénzben felvették és „korrupciós célokra fordították”.

Az őrizetbe vételek és a korrupciós vád óta a helyi Fidesz Kiss László, a kerület DK-s polgármesterének lemondását követeli, emellett aláírásokat is gyűjtenek távozásáért. A letartóztatások másnapján a kerületi Fidesz vezetője, Puskás Péter rendkívüli testületi ülést kezdeményezett, mivel szerinte „tisztázniuk kell, mi történt”.

A vádakat a polgármester másképp közelítette meg: Kiss szerint a Fidesz elkezdte kampányát a kerületben. „Természetesen önkormányzatunk együttműködött. A dokumentumok többévesek, teljesen nyílt eljárásokra vonatkoznak, és ezért érthetetlen számunkra, hogy miért nem a szokásos módon, írásban kérték be ezeket” – írta korábban. Közölte, hogy az eljárás hivatali dolgozót, önkormányzati tisztségviselőt, illetve az intézményrendszerükben dolgozó munkatársat nem érint. „Az eljárás, aminek önkormányzatunkat kitették, méltatlan és tisztán a kampánnyal összefüggő politikai szándékot tükröz” – reagáltak a vádakra korábban.

A kormánypártok által kezdeményezett testületi ülést végül csütörtökre hívták össze, ahol az első helyen tárgyalták Puskás Péter, a kormánypártok frakcióvezetőjének előterjesztését. Röviden: vizsgálatot kezdeményeztek, és felszólították Kisst, hogy 15 napon belül készítsen részletes beszámolót a nyomozásban érintett cégek önkormányzattal, annak intézményeivel, illetve gazdasági társaságaival 2019 októbere és 2024 áprilisa között kötött szerződéseiről.

A rendkívüli ülésre mindkét oldal aktivistái felkészültek: a Városháza épülete előtt az ülés kezdete előtt néhány perccel a Fidelitas aktivistái akcióztak. Egy „Elég a Kiss László-féle DK-s korrupcióból” feliratú molinóval sorakoztak fel. Eközben azt skandáltak, hogy „Kiss Lászlónak le kell mondania”, illetve, hogy a „baloldalnak vállalnia kell a felelősséget”. Majd pénzesőt zúdítottak a városháza előtti térre az épület erkélyéről: húszezreseket szórtak szét, amiken Kiss László arca szerepel és a „korrupciós pénz” felirat. Az ellenzék aktivistái eközben „Pedo Fidesz” és „Pedofil bújtatók” feliratú molinókkal fogadták a kormánypárti képviselőket az ülésteremben.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Mivel a Fidesz előre meghirdette a rendkívüli ülést, a terem megtelt érdeklődőkkel. Az első helyen tárgyaltak a kormánypárti előterjesztéstől: Puskás Péter, a javaslat benyújtója arról beszélt, hogy a KNYF által felhozott vádak nagyon súlyosak, és szerinte bizonyíthatók is. Puskás azt állította, hogy az önkormányzat által nyilvánosságra hozott szerződésekből nem ismerhető meg minden, azok nem válaszolnak minden vádra. Többek közt azt szeretnék kideríteni egy létrehozandó bizottságon keresztül, hogy a szerződéseket ki írta alá.

„Igaza van Karácsony Gergelynek, a Fidesznek nem üzenete, csak hadüzenete van a fővárosnak” – vágott vissza Kiss László polgármester. Szerinte a Fidesz elkezdte „putyini kampányát”, aminek célja világos: elterelni a figyelmet a pedofilbotrányról –mondta Kiss. A polgármester szerint nem új, hogy nyomozóhatóságot vonnak be a kampányba, az I. és a XI. kerület is ennek áldozata. Azt állítja, ők a nyilvánosság erejével válaszolnak a vádakra, bárki megtekintheti a szerződési igazolásokat, nem rejtenek el semmit.

Ezután Kiss a korábbi vezetés ügyeit hozta elő. A polgármester szerint Bús Balázs, a kerület korábbi, most újrainduló fideszes polgármesterének ügyéről is elterelnék a figyelmet. Kiss Bús vezetése alatt, egy 2019-ben történt „óvodai abúzust” idézett fel, miszerint egy korábban ott dolgozó óvónő éveken át pornográf felvételeket készített a rá bízott gyerekekről, amelyek később a darkwebre is kikerülhettek. A vádakat 2020-ban Szabó Tímea, párbeszédes országgyűlési képviselő egyszer már nyilvánosságra hozta, Bús ekkor perelt, de vesztett.

Kiss László arról beszélt, hogy mikor az ügy kiderült, a szülők és az óvoda vezetése is segítséget kért az akkori polgármestertől, aki először megígérte, hogy kiderítik, mi történt. Ezután azonban állítólag semmi nem történt: hiába írt több alkalommal is levelet az önkormányzatnak az intézmény vezetője, Bús Balázs egyikre sem válaszolt. Hiába kért az intézményvezető segítséget abban, hogy az óvodában szabályozzák a felvételkészítés szabályait, erre sem jött válasz.

A polgármester szerint a korábbi testületnek kötelező lett volna komolyan vennie a segítségkérést, de nem tettek semmit. Felidézte, hogy a polgármesteri átadás-átvételkor Bús Balázs az ügyet nem is említette. Állítása szerint az ügyről csak az óvoda vezetője szólt neki, ekkor indítottak belső vizsgálatot, így tudtak konkrét lépéseket tenni. Emellett előkerült Vizoviczki László neve is. Kiss László szerint arról sem beszéltek eleget, hogy Búsnak milyen kapcsolata volt a magyarországi alvilág hírhedt figurájával. Azt állította, hogy Vizoviczki a kerület korábbi polgármesterénél, Tarlós Istvánnal is „próbálkozott”, de őt „nem tudták megtörni”.

Válaszában a fideszes képviselő, Puskás Péter elmondta, hogy a vádakat nem ő, hanem a nyomozó főügyészség állítja. Ismét felidézte, hogy a megszerzett pénzt felvették készpénzben, így ha nem lett volna fiktív szerződés, akkor ez sem történhetett volna meg. A polgármester által felidézett korábbi ügyre érdemben nem reagált. Egy másik kormánypárti képviselő javasolta, hogy amennyiben Kiss László bűncselekményt tapasztalt a 2019-es esettel kapcsolatban, akkor tegyen feljelentést.

A napirend vitájának végén a polgármester beszélt, hogy jelenleg a Fidesz lemásolja azt a lejárató kampányt, amit Szabó Tímea országgyűlési képviselő ellen folytattak 2022-ben. „Nem csodálkozunk ezen, hogy ugyanazt a putyini lejáratókampányt vetik be”. Kiss szerint a vádakról kár több szót ejteni, mert nem szeretné segíteni a Fidesz kampányát. Majd szóba hozta a kerületi Fidesz „bicskei ügyét”: Kiss szerint politikai okokból hallgatták el az egészet, amivel valamit kezdeni kellett volna. „Sajnos a Btk-ban nincs olyan tényállás, hogy pedofilügyek elhallgatása, mert akkor feljelentést tudnék tenni” – mondta.

Kiss László polgármester – Fotó: Huszti István / Telex
Kiss László polgármester – Fotó: Huszti István / Telex

Kiss elmondta, hogy az óvodában felmerült üggyel ő foglalkozott először, ő szabályozta először a telefonhasználatot is. Nem érti hogyan történhetett meg ez az egész. Szerinte azt nem mondhatják, hogy a rendőrök megtiltották nekik, hogy a családsegítő megkeresse azokat a szülőket, akiknek meztelen képeket mutogattak a gyerekeikről. A polgármester felháborodottan azt kérdezte, hogy miért az a válaszuk a 2019-es ügyre, hogy tegyen büntetőfeljelentést. „Egy olyan polgármesterjelölttel dolgoznak, aki semmi nem tett az ügyben. Hogy gondolják ezt?” – fogalmazott Bús Balázsról. Szerinte fontos, hogy a politikai felelősségről beszéljenek ebben a kérdésben. „Ezt az ügyet azért zártuk le 2020-ban, mert megtettük a szükséges lépéseket, és

nem gondoltuk azt, hogy elkövetik azt a kapitális hibát, hogy azokat a politikusokat, akik ebben az ügyben nyakig érintettek, újra ide akarják Óbuda nyakára ültetni? Ki az a bolond, aki ilyet tenne?”

– tette hozzá Kiss László. Reakció a polgármester vádjaira nem érkezett. Végül szavaztak a fideszes képviselő vizsgálatot követelő előterjesztéséről. Igennel a nyolc kormánypárti politikus szavazott, a 14 fős ellenzéki többség viszont leszavazta az előterjesztést, így nem lesz vizsgálat, illetve a vádakkal foglalkozó bizottságot sem hoznak létre. Az óbudai Fidesz szerint Kissék azért nem szavazták meg a javaslatot, mert „továbbra is abban érdekeltek, hogy ne derüljön ki az igazság”.

Bús Balázs újraindul, Kiss László mögött a teljes ellenzék

Február közepén derült ki, hogy Bús Balázs távozik a Nemzeti Kulturális Alap alelnöki és a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő főigazgatói tisztségéből. Már ekkor arról írt, hogy azért mondott le, mert júniusban ismét elindul az önkormányzati választáson a III. kerület polgármesteri székéért. 2019-ben Kiss László DK-s (korábban MSZP-s) polgármester váltotta a kerületet 2006 óta vezető fideszes Búst. Az ő elődje Tarlós István volt, akinek végül 2010-ben sikerült főpolgármesteri székre váltania a kerületi pozícióját.

Kiss László mögött 2024-re is felsorakozott az összes kerületi ellenzéki párt: saját pártja, a DK mellett az MSZP, a Momentum, az LMP, a Párbeszéd, majd a Jobbik is csatlakozott az Óbuda-Békásmegyer körzetben kötött választási szövetséghez.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!