Nagy Ervin: Első fecskeként én odaállok Magyar Péter mellé

2024. március 15. – 14:53

Másolás

Vágólapra másolva

Nagy Ervin színész is a színpadon lesz azon a demonstráción, amit a NER-rel szembeforduló Magyar Péter hirdetett meg ma délután háromra az Andrássy útra. Nagy Ervin a Telexnek azt mondta, nem műsorvezető lesz a rendezvényen.

„Odaállok Magyar Péter mellé, mert mindig kell egy első fecske. Én letettem a garast mellette. Lehet, hogy bátor vagy vakmerő vagyok, de úgy gondolom, ő tudja elhozni a változás szelét az országba.”

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

A rendezvényen Magyar Péter várhatóan egy párt indulását is bejelenti. Nagy Ervin erről ezt mondta:

„Ez az első olyan pártkezdemény, ami mellé tiszta szívvel oda tudok állni. Ez tükrözi az én elképzelésemet is arról, hogy hol kell elhelyezkednie a magyar politikai középnek. Ezt számomra Magyar Péter testesíti meg. Nyolc éve beszélgetek a barátaimmal a kocsmában arról, hogy milyen típusú országot álmodnék. Most Magyar Péter van a legközelebb ehhez. Az ő értékrendjével én közösséget tudok vállalni.”

A Telexen korábban írtunk Magyar Péter politikai elképzeléseiről a vele eddig megjelent interjúi alapján, egy másik cikkben pedig Lovász Dorottya politikai elemző mondta el véleményét arról, mennyire lehet megszólítani a Fideszből kiábrándult szavazókat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!