Karácsony: Ma az állam köztársaság helyett részvénytársaság

2024. március 15. – 18:32

Másolás

Vágólapra másolva

A nemzet fővárosának lenni különös felelősség Karácsony Gergely szerint, mert őrizni kell a szabadság lángját ott, ahol sötétség van, és köztársaságot teremteni olyan országban, ahol a magánérdekek uralkodnak.

„Ma az állam köztársaság helyett részvénytársaság. Bevonul oda, ahol semmi keresnivalója nincs, és kivonul onnan, ahonnan dolga lenne”

– fogalmazott a főpolgármester.

A köztársaság azonban nem szűnt meg, a köztársaság ott van a diákmozgalmakban, a civil szervezetekben és a szabad önkormányzatokban is. Budapest is köztársaság, ma a fővárosban az emberek vannak hatalmon Karácsony szerint. Budapest nem akar hátat fordítani az országnak, az ország fővárosának lenni ugyanis felelősség. Budapest a köztársaság gondolatának akar menedéket nyújtani, tette hozzá a főpolgármester.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!