Botka László arról beszélt, a szegediek érdeke, hogy fenntartsuk az erős Európai Uniót és az erős NATO-t

2024. március 15. – 11:45

Móra Ferenc Sándor
Móra Ferenc Sándor
Szegedi tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Szegeden a városháza előtt zászlófelvonással kezdődött a megemlékezés, ezután a Klauzál téren folytatódott néptáncműsorral, és sokkal inkább hasonlított egy családi napra, mint hivatalos ünnepélyre. A téren sok kisgyerekes család vett részt a sátraknál-asztaloknál tartott kézműves foglalkozásokon.

A Himnusz után Botka László polgármester mondott beszédet. Azzal kezdte, hogy Szeged 1848 forradalmának fontos központja volt, majd a jelen Magyarországának ügyeivel folytatta. Azt mondta, hogy Szeged szabad szellemű város, amely Európához tartozik, a szegediek érdeke, hogy fenntartsuk az erős Európai Uniót és az erős NATO-t, semmi pénzért nem áruljuk el szövetségeseinket. Arról is beszélt, hogy nem jár kegyelem azoknak, akik a gyermekeinket bántják. Végül megemlítette, hogy „a megélhetési válság közepette” Szegeden nyit gyárat a BYD, a tömeg pedig ezt megtapsolta.

Fotó: Móra Ferenc Sándor / Telex
Fotó: Móra Ferenc Sándor / Telex

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!