Több mint 300 ezer vármegye- és országbérlet fogyott az új rendszer első hetében

2024. március 9. – 16:12

Másolás

Vágólapra másolva

Az új tarifa- és kedvezményrendszer első hetében több mint háromszázezret váltottak a vármegye- és országbérletekből, és több mint 20 ezer darabot ezek napijegyváltozataiból – közölte a MÁV-Volán-csoport az MTI-vel szombaton.

Március 1-től megváltozott a kedvezmények és bérletek rendszere a magyar tömegközlekedésben, a kilométer alapú bérleteket a MÁV és a Volán járatain az ország- és vármegyebérletek váltották fel. Az is fontos változás, hogy Lázár János közlekedésért felelős miniszter és Karácsony Gergely budapesti főpolgármester hangos csatározását követő megállapodása értelmében országbérlettel és Pest vármegyebérletek a BKK járatain is lehet utazni, a Budapest-bérlet pedig érvényes a MÁV és a Volán járataira a főváros közigazgatási határain belül.

Nem is véletlen, hogy a Pest vármegyei bérletekből és vármegyei napijegyből adtak el a legtöbbet az új rendszer első hetében. A vármegye- és országbérletekből az egész országban 315 ezret váltottak az utasok, ezek kétharmada vármegyei bérlet volt. Ez 37 százalékos növekedés a februári azonos időszak eladásaihoz képest. A teljesen új napijegyváltozatokból – ez a Magyarország24 és Vármegye24 – 20 ezret adtak el.

A MÁV-Volán-csoport azt is közölte, hogy az 1890 forintba kerülő kutyaországbérletből hét nap alatt már majdnem annyit, mintegy háromszázat váltottak, mint tavaly egész évben összesen, közel háromszáz darabot. A kerékpár-országbérletből eddig több mint hétszázat váltottak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!