A külügyminisztérium válaszából se derül ki, hogy épül-e harmadik akkugyár Gödön

2024. március 7. – 21:26

Másolás

Vágólapra másolva

„Ez egy olyan bővítés, amely már régóta mindenki számára látható az autópályáról is. Arról nincsen szó, hogy a Samsung SDI a meglévő területén kívül bármilyen további gyárépítést tervezne” – válaszolta a Külgazdasági és Külügyminisztérium az RTL Klub azon kérdésére, hogy épít-e Gödön harmadik akkumulátorgyárat a Samsung. A válaszból azonban az nem világos, hogy ez mit jelent a területen belül zajló építkezésre nézve.

A The Elec dél-koreai hírportál korábban arról írt, hogy tovább bővül a Samsung SDI gödi gyára. Azt írták, hogy jelenleg teljes gőzzel folyik a második gödi akkugyár bővítése, és nemrég döntés született a harmadik Samsung-gyár megépítéséről is. A helyi civil egyesület szintén arról számolt be, hogy a területen láthatóan zajlanak a munkák.

Gödön egy közmeghallgatáson már a gödi akkumulátorgyár második épületének felhúzása is kiverte a biztosítékot. Göd polgármestere, Kammerer Zoltán feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a Samsung-gyár légszennyezettségi adatai miatt. „A város vezetőjeként ragaszkodom ahhoz, hogy az ügyben tisztán lássunk és kiderüljön, hogy valóban történt-e környezetszennyezés, vagy rémhírterjesztésről van szó. Mindezekre vonatkozóan a város nevében eljárva feljelentést teszünk ismeretlen tettes ellen” – írta közösségi oldalán.

Az akkumulátoriparról szóló cikksorozatunkban korábban részletesen foglalkoztunk azzal, hogy a gödi Samsung-gyárat az elmúlt években számtalanszor megbüntették, amiért nem tartotta be a tűzvédelmi, iparbiztonsági, munkavédelmi és építési szabályokat. A bírságok többnyire 2-3 milliósak voltak, miközben az állam több tízmilliárddal támogatja a céget.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!