Idén se lesz a Dunán menetrend szerinti BKK-hajó

2024. március 1. – 17:05

Másolás

Vágólapra másolva

Idén se indítja újra a budapesti hajóit a BKK.

A Budapesti Közlekedési Központ a Fővárosi Önkormányzat iránymutatása alapján az idén, hasonlóan az előző évekhez nem tervezi a menetrend szerinti közforgalmú fővárosi hajóközlekedés üzemeltetését a Duna budapesti szakaszán

– válaszolta a cég lapunk kérdésére.

Mint írtuk, először 2021 tavaszán nem futottak ki a BKV-hajók, mert elvitte a pénzt a járványhullám. A fővárosban hajóval közlekedni vágyóknak azért maradt lehetőségük erre. 2021 nyáron bejelentették: a Maharttal együttműködésében indul néhány menetrend szerinti hajójárat a Dunán. Azóta ez a rend van érvényben nyaranta.

Tavaly május 1-től indult a szezon, a rendszer alapján keddtől péntekig a BKK havibérlet felmutatásával, vagy az annál hosszabb érvényességű bérlettel díjmentesen is fel lehetett szállni a Mahart-hajóra.

Fotó: BKK
Fotó: BKK

A Budapesti Körjárat a Duna fővárosi szakaszán közlekedett. A hajók a Vigadó téri állomásról indultak, megálltak az Akadémia kikötőnél, majd a Margit-sziget budai oldalánál elhaladva a Batthyány teret érintve mentek egészen a Nemzeti Színházig, ahol megfordulva visszatértek a Vigadó térhez.

A hajójárat keddtől vasárnapig, 11:00-tól 19:00-ig kétóránként indult. Az utolsó járat 20:15-re ért vissza a Vigadó térre. Hétfőn a hajóközlekedés szünetelt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!