Újraindulnak a BKK-hajók a Dunán, de nem pont ugyanúgy

2021. június 03. – 15:46

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Június 4-től a Budapesti Közlekedési Központ és a Mahart együttműködésében menetrend szerinti hajójárat indul a Dunán, derül ki a BKK csütörtöki közleményéből.

A két óránként induló hajójárat útvonala a

Vigadó tér–Akadémia–Margitsziget (Sportuszoda)–Batthyány tér–Műegyetem–Bálna–Vigadó tér lesz.

A hajók keddtől vasárnapig közlekednek, 12 és 20 óra között kétóránként indulnak. Az utolsó járat 21:15-re ér vissza a Vigadó térre. Hétfőn a hajóközlekedés szünetel.

A körjáraton keddtől csütörtökig a BKK havi bérleteivel, vagy az egy hónapnál hosszabb érvényességű termékeivel lehet utazni. Péntektől vasárnapig, illetve bérlettel nem rendelkező utasoknak 1000 forintos napijegy váltható. Jeggyel korlátlan mennyiségben lehet utazni.

Jegyet venni személyesen a Vigadó téri hajóállomáson lehet, a többi kikötőben pedig a hajón van lehetőség. Nyitási akcióként az első hétvégén, azaz június 4-én, 5-én és 6-án, pénteken, szombaton és vasárnap BKK-bérletet is elfogadnak a hajón.

Egy hete jelentette be a BKK, hogy idén nem lesznek menetrend szerinti hajójáratok Budapesten, mert a járvány miatt nem maradt rá pénzt.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!