Ungár: Minden segítséget meg kell adni Lázárnak, hogy meg tudja különböztetni a homoszexualitást a pedofíliától

2024. február 29. – 15:33

Másolás

Vágólapra másolva

Fontos és megosztó kérdésnek tartja Lázár János, hogy a Fővárosi Önkormányzat Demszky Gábor idején úgy nevezte ki Vásárhelyi Jánost a bicskei gyermekotthon igazgatójának, hogy pontosan tudták róla, hogy homoszexuális. Az építési és közlekedési minisztert a bicskei gyermekotthon pedofília és szexuális bűncselekmények miatt elítélt volt igazgatójáról kérdezték egy csütörtöki sajtótájékoztatón.

Arra a kérdésre, hogy nem gondolja-e, hogy a homoszexualitást összemossa a pedofíliával, Lázár úgy reagált, hogy nem mosott össze semmit semmivel, csak elmondott egy tényt. „Csak világossá szeretném tenni, hogy pontosan mi történt” – tette hozzá.

„Fontos elmondani, amit amúgy Lázár János pontosan tud, hogy a bicskei gyerekotthon korábbi igazgatójával nem az volt a probléma, hogy homoszexuális, hanem az, hogy pedofilbűnöző” – reagált a miniszter szavaira Ungár Péter, az LMP társelnöke. Facebook-oldalán azt írja, a pedofília egy megbocsájthatatlan bűntett, akkor is ha kiskorú fiúk és akkor is, ha kiskorú lányok ellen követik el.

„Ugyanakkor minden segítséget meg kell adni Lázár Jánosnak, hogy meg tudja különböztetni a homoszexualitást a pedofíliától, ugyanis az előbbi kategóriába sokan tartoznak a politikai közösségéből, az utóbbiba pedig remélhetőleg senki”.

Donáth Anna szerint Lázár az elmúlt másfél évtized legsúlyosabb botrányára, a kegyelmi ügyre úgy reagál, hogy meleg emberek ellen hergel. „Az lenne a kérdésem Lázár Jánoshoz, hogy ha az igazgató kislányokat molesztált volna, azt rendben lévőnek találná?” – kérdezte az építési és közlekedési minisztertől Donáth Anna Facebookon.

„A Fidesznek sosem elég a gyűlöletkeltésből. Gyomorforgató és gyáva húzás, hogy úgy próbálják eltolni maguktól ezt a több szálon is súlyos pedofilbotrányt, hogy aljas módon összemossák a pedofíliát a homoszexualitással” – írja Donáth, aki szerint gyűlöletkeltés helyett a miniszterelnöknek ki kellene állnia a magyar emberek elé, és felelősséget vállalva bocsánatot kérnie az áldozatoktól. „Ez lenne a minimum” – tette hozzá.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!