Bicskei áldozatok ügyvédje: A gyermekotthonok lakóit nemcsak megvédeni kell, hanem felnevelni is

2024. február 28. – 08:41

Másolás

Vágólapra másolva

„Mindenképpen szigorúan meg kell büntetni a pedofilokat, azonban nem önmagában a megemelt büntetési tételnek van jelentősége, hanem annak, milyen százalékban buknak le az elkövetők” – mondta a Népszavának Gál András ügyvéd, aki a bántalmazott fiatalokat képviselte a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatójának perében.

Nemrég derült ki, hogy az azóta lemondott Novák Katalin köztársasági elnöksége alatt, a pápalátogatás ürügyén elnöki kegyelemben részesítette a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesét, aki zsarolással kényszerítette az otthon több lakóját, hogy vonják vissza a pedofil igazgató ellen tett vallomásukat. Gál András korábban a Telexnek azt mondta: nehezen érthető a köztársasági elnök kegyelmezési gyakorlata.

A kirobbant botrány után a kormány több jogszabályi szigorítást is belengetett a hasonló esetek visszaszorítása érdekében. Gál András szerint a tervezett szigorításoktól még nem fog csökkenni a hasonló esetek száma. Egy megfelelő törvénymódosítás nem dolgozható ki két hét alatt. Úgy látja, a gyermekvédelmi rendszer ennél sokkal komplexebb. „A gyermekotthonok lakóit nemcsak megvédeni akarjuk, hanem felnevelni, és kialakítani bennük egy helyes értékrendet” – mondta a Népszavának.

Gál András szerint sokszor 3-5 évig tartanak a szexuális visszaélésekkel kapcsolatos büntetőügyek, azonban egy rendőrkapitányság jelenleg nem képes a gyorsabb eljárásra, elsősorban a létszámhiány miatt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!