Fellépés a NAV-osok ellen? Megszavazta a parlament az MSZP-s Gurmai Zita mentelmi jogának felfüggesztését

2024. február 26. – 16:55

Fellépés a NAV-osok ellen? Megszavazta a parlament az MSZP-s Gurmai Zita mentelmi jogának felfüggesztését
Gurmai Zita Iványi Gábor lelkész mellett az Oltalom Dankó utcai épülete előtt 2022. február 21-én – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőn döntött Gurmai Zita mentelmi jogának felfüggesztéséről a parlament. Az MSZP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztéséről azért kellett most szavazni, mert az ügyészség szerint a politikus 2022 februárjában erőszakosan lépett fel az Iványi Gábor egyesületénél intézkedő NAV-os dolgozókkal szemben.

Gurmai Zita megjelent a mentelmi bizottság hétfői ülésén. Ott azt mondta: bűncselekményt nem követett el, csak a gyülekezési jogával élt – közölte az Országgyűlésben Hargitai János, a mentelmi bizottság elnöke. Gurmai arról beszélt, hogy amivel gyanúsítják, az két évvel ezelőtt történt, és nem kíván a mentelmi joga mögé bújni. A kérdésben megosztott volt a bizottság: három kormánypárti képviselő a parlamenti szokásoknak megfelelően támogatta mentelmi jog felfüggesztését a közvádas ügyben, míg hárman nemmel szavaztak. Az Országgyűlésre maradt így a döntés, amely 138 igen, 52 nem szavazattal felfüggesztette a szocialista képviselő mentelmi jogát.

Polt Péter legfőbb ügyész még decemberben csoportosan elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt tett indítványt az Országgyűlés elnökénél az MSZP-s politikus mentelmi jogának felfüggesztésére.

Hargitai János, a mentelmi bizottság elnöke arról beszélt hétfőn a parlamentben, hogy a kérdésben megosztott volt a bizottság: három kormánypárti képviselő a parlamenti szokásoknak megfelelően támogatta mentelmi jog felfüggesztését a közvádas ügyben, míg hárman nemmel szavaztak. Az Országgyűlésre maradt így a döntés, amely 138 igen, 52 nem szavazattal felfüggesztette a szocialista képviselő mentelmi jogát.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Az ügyészség közleménye szerint a NAV ellenőrei 2022 februárjában az Iványi Gábor által vezetett Oltalom Karitatív Egyesületnél vizsgálódtak, de az intézkedés közben az egyesület VIII. kerületi székházában tartózkodtak ellenzéki országgyűlési képviselők is, így például Gurmai Zita vagy a Momentum politikusa, Donáth Anna is.

Donáth Anna európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztését egyébként szintén indítványozta Polt Péter. Mivel a momentumos politikus munkahelye Strasbourgban van, nem Budapesten, az ő ügyében nem az Országgyűlés, hanem az Európai Parlament fog majd döntést hozni.

Nem engedték be, betolták

2022. február 21-én a NAV ellenőrzést tartott az Iványi Gábor által vezetett Oltalom Karitatív Egyesület Dankó utcai székházában. Iványi szolidaritási akciót hirdetett meg. Így miközben a pénzügyőrök bent vizsgálódtak, a sajtó és az egyesület munkatársai, illetve néhány ellenzéki politikus a bejárat előtt tartózkodott kint. Az egyesület vezetője először magába az épületbe próbált bejutni, majd az épületen belül az emeleti irodákba, de ott útját állták a NAV dolgozói. Végül Iványit több országgyűlési képviselővel együtt felengedték a nyomozati területnek nyilvánított irodákba.

Az ügyészség 2023 decemberében kiadott közleménye szerint Iványi kapott tájékoztatást arról a nyomozóktól, hogy a nyomozás alatt nem lehet jelen más, csak ő és a jogi képviselője. Ennek ellenére a lelkész a sajtó képviselőivel, illetve országgyűlési képviselőkkel együtt próbált bejutni a nyomozati területnek nyilvánított irodákba.

„Ezt elősegítendő – a szervezet vezetőjének felhívására – a jelenlévők, köztük dr. Gurmai Zita országgyűlési képviselő és Donáth Anna európai parlamenti képviselő a helyszínt biztosító pénzügyőröket jogszerű eljárásukban erőszakkal akadályozták”

– áll az ügyészség közleményében.

Valószínűleg a 2022-es intézkedésnek arról a részéről lehet itt szó, amikor Iványi Gábort kvázi be akarták tolni az ajtón, hogy bejuthasson azokba az irodákba, ahol az ellenőrzést éppen végezték. Mindez azután történt, hogy Iványi a következőt mondta a jelenlevő képviselőknek:

„Ha engem elkezdtek tolni befelé, akkor én nem tudok ellenállni”.

Széll Bernadett élőben is közvetített az ellenőrzésről, a felvételen 12:40-nél látható az a rész, amikor a képviselők elkezdik befelé, az ajtóban álló pénzügyőrök felé tolni a lelkészt:

Miután Gurmai Zita mentelmi jogát hétfőn felfüggesztették, megkezdődhet az ügyben a büntetőeljárás, illetve a tényállás részleteinek további tisztázása.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!