Iványi Gábor Balog Zoltánról: Aki megbotránkoztat egyet a kicsinyek közül, annak malomkövet kell a nyakába kötni és a tengerbe lökni

2024. február 25. – 16:41

Másolás

Vágólapra másolva

A tüntetésen Iványi Gábor, a Magyar Evangéliumi Testvérközösség vezetője is felszólalt, aki mindenben egyetért az előtte felszólaló „három csodálatos asszonnyal és sodró erejű fiatalemberrel”.

Iványi szerint „a Holdról nemcsak azt látni, milyen sokan összegyűltetek”, hanem onnan nézve nincs is olyan sok különbség az emberek között.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Megemlítette Balog Zoltánt, aki egy levélben azt írta, továbbra is hisz K. Endre ártatlanságában, de Iványi szerint a Biblia azt írja, „aki megbotránkoztat egyet a kicsinyek közül, annak malomkövet kell a nyakába kötni és a tengerbe lökni, hadd próbálkozzon ott a túléléssel”. Orbán Viktorról is beszélt, aki szerinte „távozzék, mert megcsúfolta mindazt, amiben hajdan egyetértettünk”. Ha nem megy egyedül, szívesen segít neki távozni, mondta.

Iványi szerint „a mostani rendszer vezetése alávaló gazembereket mosdat fehérre, és tiszta embereket sároz be” – utóbbival például a DK-s Varju Lászlóról beszélt, akit a napokban a bíróság testi sértésben mondott ki bűnösnek az MTVA-székházban történt dulakodás miatt. Iványi szerint Varju itt „fekvő helyzetben izomlázat okozott a biztonsági őröknek”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!