A Kossuth rádióban kért bocsánatot a gyermekotthonok bántalmazottaitól az evangélikus egyház elnök-püspöke

2024. február 18. – 11:35

Másolás

Vágólapra másolva

Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című adásában kért bocsánatot azoktól, akiket a gyermekotthonokban bántalmaztak.

A püspök ezzel a Novák Katalin, Varga Judit és Balog Zoltán lemondásához vezető kegyelmi ügyre reagált, amely akkor robbant ki, amikor kiderült, hogy köztársasági elnöki kegyelemben részesült K. Endre, a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatóhelyettese, aki a bíróság szerint segített eltussolni az igazgató pedofilügyét.

„Bocsánatot kérünk ezektől gyermekektől, akiknek nem Isten országáról tanúskodtunk, jóllehet Jézus ezt ígérte nekik. Bocsánatot kérünk azoktól, akikben megbotránkozást keltettünk és akiknek csalódást okoztunk.

Akik immár fittyet hánynak arra, ha azt papoljuk: »Ilyeneké az Isten országa«. Pál apostol Krisztus testének nevezi az egyházat: ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi. A másik bűne az én bűnöm is. Az egyház ezért bocsánatot kér. Megköveti azokat, akiket fájdalom, gyalázat és sérelem ért” – hangzott el a beszédben, amit a püspök teljes egészében Facebookra is feltöltött.

Fabiny beszédében még elmondta, az egyházra is ráég a szégyen, amiért szolgái nem vették időben észre a bántalmazásra utaló jeleket.

„Vagy ha sejtettek is valamit, inkább elfordították a fejüket. Hallgattak, amikor kiáltani kellett volna. Zavartan magyarázkodtak, amikor jobb lett volna mélyen hallgatni” – fogalmazott a püspök.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!