Már majdnem 60 millió forint adomány érkezett a pénteki tüntetésen indított gyűjtésre

2024. február 17. – 11:27

Másolás

Vágólapra másolva

„25 millió forint, ez kell ahhoz, hogy egy egykori bántalmazott, jelenleg hajléktalanságban élő fiatal életét megmentsük, és a lakhatását végre biztosítsuk” – hangzott el a pénteki, Odakint most szörnyek járnak címmel meghirdetett tüntetés végén a budapesti Hősök terén.

A 25 millió forintot megcélzó gyűjtést az Utcáról Lakásba! Egyesület indította, amelyhez órák alatt, még az éjjel beérkezett a teljes összeg, szombat reggel pedig már arról posztoltak Facebookon, hogy közel 60 millió forintnál tart a gyűjtés, így nem csak egy, hanem két hajléktalan fiatalnak is tudnak ilyen módon segíteni.

Az egyesület február 18., vasárnap éjfélig folytatja a gyűjtést, minden összegyűlt 25 millió forintból egy újabb fiatal lakhatását tudják biztosítani!

A tüntetésről szóló beszámolónkat itt olvashatják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!