Ellenzéki szörnyetegekről, átvert tüntetőkről és LMBTQ-propagandista szervezőkről ír Gajdics Ottó a Magyar Nemzetben

2024. február 17. – 13:28

Másolás

Vágólapra másolva

Kemény hangú véleménycikkben ment neki a jobboldal egyik vezető publicistája, Gajdics Ottó a péntek esti budapesti tüntetés szervezőinek és az ellenzéki pártoknak. A Karc FM főszerkesztője lényegében azt mondja, hogy az „Odakint most szörnyek járnak” címen megrendezett eseményből a szörnyek sokkal inkább azok az ellenzéki parlamenti képviselők, akik nem szavazták meg a kormány által gyermekvédelminek nevezett, homofób elemeket tartalmazó törvényt.

A publicista szerint a tüntetésre érkező több ezer ember át lett verve azzal, hogy az esemény lényege az áldozatokért való kiállás lenne, „mert nyugodtan mondjuk ki, csak a szokásos kormányellenes csődületet láttuk most is az unásig ismert jóemberkedő, moralizáló, álszolidáris mázzal nyakon öntve”. A „pártsemleges szeánsz” ígéretével tömegeket megmozgató szervezőkről is megvan a véleménye Gajdics Ottónak:

„Egy korábbi momentumos aktivista, egy nemrég még szélsőbaloldali utcai provokátorként kétes hírnevet szerző amerikai zsoldos, és megannyi szélsőségesen kormányellenes megmondóember, akiknek jelentős hányada vállaltan LMBTQ-propagandista” – írta.

A Karc FM főszerkesztőjének érvelése azzal zárul, hogy ha a gyermekvédelmi intézményrendszer valóban olyan rossz állapotban van, mint az a tüntetésen elhangzott, akkor azok is pedofilsimogatók, akik nem szavazták meg a kormány gyermekvédelminek mondott törvényét. Hogy mi az összefüggés, azt nem fejti ki, bár az említett törvény nem kezeli azokat a problémákat, amelyekről a pénteki tüntetés szervezői a színpadon beszéltek.

„Igen, ők valóban ki akarják venni a pedofíliát a legaljasabb bűnök sorából, egyszerű szexuális szokássá próbálják minősíttetni a sok közül, és már óvodás korban szexualizálni akarják gyermekeinket. Ők az igazi szörnyetegek” – állapítja meg Gajdics a parlamenti ellenzékről.

A tüntetésről szóló beszámolónk itt olvasható és itt nézhető meg:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!