Amerikai kongresszusi küldöttség jön Magyarországra a megakadt NATO-bővítés miatt

2024. február 16. – 09:58

Másolás

Vágólapra másolva

Republikánus és demokrata párti szenátorokból álló küldöttség érkezik Magyarországra vasárnap. A kétpárti kongresszusi delegáció látogatásának oka, hogy a NATO-bővítés ügyében a szövetséggel egyedüliként szembekerült Magyarország miatt továbbra sem lett a katonai szövetség tagja Svédország.

A küldöttségben részt vesz a szenátus NATO-val foglalkozó megfigyelőcsoportjának két társelnöke, Jeanne Shaheen demokrata és Thom Tillis republikánus szenátorok, a külügyi bizottság tagjaként Chris Murphy és Chris Van Hollen szenátorok, szintén a Demokrata Párttól. A küldöttség vasárnapra sajtótájékoztatót ígér.

Svédország Finnországgal együtt az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború miatt szakított két évszázados – Finnország pedig a II. világháború vége óta tartó – semlegességi politikájával, és kérte felvételét a NATO-ba. A tagok többsége ezt már 2022 őszén jóváhagyta, némi várakoztatás után Törökország és Magyarország is hozzájárult Finnország felvételéhez, Svédország azonban azóta sem nyert tagságot. Leghatározottabban Törökország ellenezte, kifogásolva, hogy az országban olyan személyek vannak, akiket Ankara kurd terroristaként tart számon. A magyar kormánynak kevésbé konkrét kifogásai voltak, általánosságban voltak fenntartásai azzal szemben, hogy Svédország kritizálja a magyar jogállam állapotát. Ennek ellenére a magyar kormány határozottan ígérte, hogy nem lesz utolsó Svédország csatlakozásának ratifikációjában, azonban Törökország januárban ezt mégis megtette, megnyitva az utat újabb F-16-os repülők vásárlása előtt az Egyesült Államoktól.

Magyarország azóta sem lépett, az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli ülésre a Fidesz nem ment el, így a parlament határozatképtelensége miatt nem volt esély arra, hogy ratifikálják Svédország csatlakozását a NATO-hoz. Erre ennek alapján legközelebb a tavaszi ülésszak kezdetén, február 26-án lesz mód.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!