Legendás fideszes képviselő fiát indíthatja a kormánypárt Tapolcán

2024. február 15. – 13:30

Másolás

Vágólapra másolva

Ezúttal nem területfejlesztési miniszterként vagy pletykákban szereplő esetleges államfőjelöltként, hanem választókerülete országgyűlési képviselőjeként jelent meg Navracsics Tibor a közösségi médiában. A Facebookon be is jelentette, hogy körzete második legnagyobb városának Tapolcának megvan a polgármesterjelöltje:

„A közelgő 2024-es önkormányzati választáson a választókerületemhez tartozó településen, Tapolcán a helyi Fidesz-KDNP szervezete Lasztovicza Mátét támogatta polgármesterjelöltnek.”

Mind a város, mind az országgyűlési körzet régóta csatatér, ahol a Fidesz és az ellenzék egymásnak adja a kilincset. Az országgyűlési körzetet 2022-ben Navracsics nyerte meg az összellenzéki jelölt, volt jobbikos Rig Lajos előtt (aki vissza is vonult az egészségügybe dolgozni). A körzet városai már vegyesek: Ajka Schwartz Béla stabil szocialista fellegvára, Sümeg ellenben fideszes város Végh László vezetésével.

Tapolcán azonban Dobó Zoltán áll a város élén, 2014-ben még jobbikosként választották meg (pedig a fideszes Császár László mellett az MSZP is ráindította jelöltjét Lévai József személyében), 2019-ben már az Egységben Tapolczáért Egyesület jelöltjeként nyert hatalmasat, majdnem a szavazatok 70 százalékát megszerezve (a Fidesz ezúttal Bognár Róberttel próbálkozott). A Fidesznek tehát statisztikailag nehéz dolga lesz itt, főleg ha belevesszük, hogy öt éve Dobó egyesülete a város összes egyéni képviselői mandátumát elhozta.

Folytatólagosság

A kormánypárt most egy ismerősen csengő nevű embert indít tehát, hisz Lasztovicza Máté Lasztovicza Jenő fia, aki évekig volt a körzet képviselője. Halála után időközi választást írtak ki, amit az ellenzéki Rig Lajos nyert meg 2015-ben. Fiáról Navracsics azt mondta a Veol tudósítása szerint, hogy „Máté tősgyökeres tapolcai fiatalember, aki felsőfokú tanulmányai után Budapesten az Országgyűlés Hivatalánál dolgozott”. Lasztovicza Máté így fogalmazott:

„Sok kapcsolatra tettem szert, amelyet szeretnék Tapolca számára felajánlani, hogy egy fejlődő városért dolgozhassunk együtt. Ez a szívügyem, hiszen az elmúlt időszakban tapasztalhattuk, hogy a város nem olyan mértékben fejlődött, ahogy azt megérdemelné. Olyan fejlődő városért szeretnék dolgozni csapatommal, ahol mindenki megtalálja számítását, ahonnan a fiatalok nem költöznek el, hiszen olyan munkahelyek is létesülhetnek, amelyek vonzóvá tehetik a várost az itt élők és az ide települők számára egyaránt.”

A jelöltekről a végső döntést a Fidesz országos választmánya hozza majd meg heteken belül a Mandiner szerint.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!