Húsz év együttélés kevés a parkolóbérlethez Győrben, házasodjanak össze, javasolta a szolgáltató

2024. február 14. – 14:29

Sudár Ágnes
Sudár Ágnes
Győri tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Győrben tavaly óta jelentősen bővült a fizetős parkolási övezet, ráadásul a tarifát is jelentősen megemelték. A centrumban jelenleg 520 forint óránként a parkolás, kifelé haladva a II-es körzetben 440, a III-asban 320 forint.

Az utóbbiba, tehát a hármas körzetbe besoroltak egy csomó új utcát, a győriek szokják még mindig, hogy fizetni kell például lakótelepen is.

Ez az új parkolási térkép Győrben: a piros a legdrágább, a sárga a legolcsóbb, tehát a III-as körzet.
Ez az új parkolási térkép Győrben: a piros a legdrágább, a sárga a legolcsóbb, tehát a III-as körzet.

Hogy mennyire élő és égető kérdés ez, jól mutatja, hogy a visszatérő Borkai Zsoltnak is az egyik fő kampányeleme lett a fizetős parkolás, mostanáig 12 ezer aláírást gyűjtött össze ennek eltörlésére – állítja a legfrissebb posztjában. A városvezetés is érzékelte anno, hogy a vártnál nagyobb gyomrost vitt be a győrieknek, ezért a rendelet bevezetése után sorozatos korrekcióba kezdett. Ezek egyike a lakossági bérletek bevezetése az adott utcákban, illetve a kedvezményezetti kör kiterjesztése.

Leegyszerűsítve: aki az érintett utcában él, jogosult a kedvezményes parkolóbérlet vásárlására, ami havonta ezer, éves szinten tizenkétezer forintba kerül.

A helyi rendelet egyéb cirádáit itt most hagyjuk, de van egy buktató, amiről a napokban adott tájékoztatást a szolgáltató. Konkrét példával illusztrálták: adott egy győri pár, tagjai

  • 20 éve élettársi kapcsolatban élnek,
  • közös gyermekük született,
  • egyikük nevén van a lakás,
  • a másik nevén az autó,
  • és megpróbáltak erre hivatkozva lakossági parkolóbérletet igényelni.

Nem ment.

A Győr-Szol azért utasította el a kérelmüket, mert az élettársi kapcsolat nem tartozik bele a „közeli hozzátartozó” fogalmába. A ptk. szerint ebbe a halmazba a házastárs, a gyermek, az unoka, a szülő, a mostoha/nevelt gyermek, az örökbefogadó/a mostoha/a nevelőszülő és a gyermek tartozik.

A Győr-Szol javasol azért megoldást a helyzet rendezésére (idézzük): akik papír nélkül élnek együtt, tegyék a magyar jognak megfelelően hivatalossá a kapcsolatukat. Magyarán házasodjanak össze. Akkor már nem lesz akadálya a bérletvásárlásnak Győrben.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!