„Arcul lettek köpve. Nem értik, hogyan fordulhatott ez elő”

2024. február 9. – 16:27

Másolás

Vágólapra másolva

A bicskei gyermekotthonban történt sorozatos szexuális visszaélések ügyét annak idején Moskovics Judit, az RTL oknyomozó riportere derítette fel. A Házon Kívül vasárnap adásba kerülő részében azt mondta, fontos, hogy a kegyelmi döntés körüli zaj ne nyomja el az áldozatok hangját, akik annak idején végigcsinálták ezt az ügyet – írja az rtl.hu.

„Iszonyú sok hátrány érte őket az elmúlt években, miközben irdatlan áldozatot hoztak azzal, hogy ország-világ előtt felvállalták mindazt, amit velük tettek, amit ellenük elkövettek” – mondta.

Moskovics 2014-től foglalkozott a bicskei gyermekotthonban elkövetett szexuális visszaélésekkel, végül 2016-ban készült el a riport, miután az RTL-t felkereste az egyik korábbi áldozat.

„2011-ben pár fiú megpróbálta kirobbantani a botrányt. Elmondták a nevelőknek, hogy miket csinál velük János bácsi [az igazgató]. Rendőrséghez fordultak. Feljelentést tettek gyámjuk, az igazgató ellen, jelentették a bántalmazást a fenntartónak, a gyámhatóságnak” – idézte fel Moskovics Judit.

Az otthonban az igazgatóhelyettes azonban azon az állásponton volt, hogy erről hallgatni kell, nem szabad elmondani senkinek, maradjon köztünk, ami történt, majd mi intézkedünk.

Aztán a gyerekek sorra visszavonták vallomásaikat az újabb meghallgatások során, miközben ott állt mögöttük az igazgatóhelyettes.

Az RTL-t 2016-ban felkereső egyik áldozat azt mondta, 2011 után sem változott semmi, és ő már nem bír ezzel a tudattal élni. Ő akkor ment be a rendőrségre, amikor az egyik abúzust elszenvedett gyerek, egy fiatalkorú fiú öngyilkos lett.

Moskovics Judit az egykori áldozatokról azt mondta,

„nekik köszönhető, hogy megismerhettük ezt a borzasztó rendszert, ami az elkövetőket támogatta évekig. És most ezeknek az embereknek mondta a köztársasági elnök asszony, hogy nincs ezzel semmi baj.”

„Azóta az összes fiú vagy hajléktalan, vagy intézetben, vagy ilyen-olyan szállókon tengődik. És most arcul lettek köpve. Nem értik, hogyan fordulhatott ez elő” – mondta a riporter.

V. János 26 éven keresztül volt igazgató a bicskei gyermekotthonban, K. Endre 1990 óta volt igazgatóhelyettes. V. János 2004–16 között legalább tíz kiskorú fiút zaklatott. 2019-ben az igazgató 8 év fegyházat kapott, az igazgatóhelyettes kényszerítésért 3 év 4 hónapot. Múlt hét pénteken derült ki, hogy tavaly áprilisban elnöki kegyelemben részesült.

Arról, hogy miért zaklathatott évekig fiatal fiúkat az igazgató az intézetben gyakorlatilag észrevétlenül, miért nehéz a hasonló ügyekben az áldozatok szóra bírása, és milyen hatásai lesznek a gyermekkori és kamaszkori szexuális abúzusnak a a személyiségfejlődésére és a mentális egészségére, ebben a cikkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!