Blikk: Vidnyánszky Attilát mentő vitte el, miután elesett Hobo díjátadóján

2024. február 7. – 05:53

Blikk: Vidnyánszky Attilát mentő vitte el, miután elesett Hobo díjátadóján
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója köszöntőt mond a Petőfi Zenei Díj – Életmű Gála felvételén a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) óbudai stúdiójában 2024. január 31-én – Fotó: Kovács Tamás / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Vidnyánszky Attila elesett a Petőfi Zenei Díjátadó színpadán, ahonnan mentő vitte kórházba, írja a Blikk.

A baleset még január 31-én történt, ekkor készítették a felvételeket arról a díjátadóról, amin Petőfi Zenei Díj Életműdíjat kapott Földes László Hobó. A műsor végül szombaton került adásba, de Vidnyánszky balesete nem került bele.

A lap szerint a Nemzeti Színház vezérigazgatójának esését a díjátadón lévő Takáts Tamás énekes is megerősítette. Állítása szerint Vidnyánszky kapott egy bokarögzítő sínt, majd a mentősök kórházba vitték.

A Telex információi szerint Vidnyányszky nem a színpadon esett el, hanem leesett a színpadról, a stúdió padlószintjére.

A felvételeket az MTVA óbudai stúdiójában, a III. kerületben készítették, a Telex megkeresésére a mentősök azt írták, január 31-én onnan egy férfit szállítottak végtagsérüléssel stabil állapotban kórházba.

Kérdéseket küldünk az MTVA-nak és a Nemzeti Színháznak is, de választ nem kaptunk. Telefonon kerestük Vidnyánszky Attilát is, de nem akart nyilatkozni.

Vidnyánszky színházában, a Nemzeti Színházban még novemberben a Rómeó és Júlia előadás közben két színész, Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó leesett a több méter magas vasszerkezetű díszletről, és súlyos végtagsérülésekkel vitték őket kórházba. A baleset miatt belső vizsgálat indult a színházban, a rendőrség nyomozást rendelt el, Vidnyánszky Attila pedig beadta a felmondását. Ezt Csák János kulturális és innovációs miniszter nem fogadta el, Vidnyánszky végül visszavonta a lemondását. A két megsérült színész nemrég úgy nyilatkozott, még nem beszéltek Vidnyánszkyval a balesetről.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!