Az LMP Kanász-Nagy Mátét indítja polgármesterjelöltként a XIII. kerületben

2024. február 6. – 13:20

Másolás

Vágólapra másolva

Önállóan indul az önkormányzati választáson az LMP a főváros XIII. kerületében, az ellenzéki párt polgármesterjelöltje Kanász-Nagy Máté országgyűlési frakcióvezető-helyettes lesz, írja az MTI.

Egy online sajtótájékoztatón a párt társelnöke, Ungár Péter azt mondta, számos olyan önkormányzati vezető van, aki nagyon régóta tölti be a hivatalát és aki már nem feltétlenül a legalkalmasabb erre a pozícióra. Kanász-Nagy Máté személyében azonban egy alternatív, modern megoldást kínálnak a XIII. kerületiek számára. Olyan „zöld polgármesterre” van szükség, aki a kerület egészével foglalkozik, azon részeivel is, amelyek eddig kisebb figyelmet kaptak – tette hozzá Ungár.

Kanász-Nagy Máté elfogadta a felkérést, valamint kijelentette, hogy a kerületet meg kell védeni a folyamatos és agresszív lakópark-építkezésektől. Az LMP ugyanis elutasítja, hogy nagyobbnál nagyobb plázákat és felhőkarcolókat építsenek Budapest közepére, Angyalföld mellé. Óriási mind a fővárosi, mind a kerületi vezetés felelőssége abban, hogy a „maxi-Dubaj beruházás” milyen formában valósul majd meg – mondta a polgármesterjelölt.

Mini-Dubajként, illetve Lázár János megfogalmazásában már maxi-Dubajként híresült el az a beruházás, amit a kormány kezdett el tervezni az 1,3 millió négyzetméteres (130 hektár) barnamezős területre, Rákosrendezőre. A kormány egy dubaji üzletemberrel kezdett el tárgyalni a Rákosrendező helyére tervezett új városnegyed felépítéséről. A világ legmagasabb épületének számító 828 méteres Burdzs Kalifát is felépítő Mohamed Alabbar irodákat és luxuslakásokat álmodott meg a területre. Tavaly arról volt szó, hogy többek között egy vagy több, 220-240 méteres felhőkarcolót is felhúznának.

A városháza nemrég lemodellezte, hogyan nézne ki Budapest látképe az épülő mini-Dubajjal. A képeket a Válasz Online tette közzé. Az országos főépítész szerint azonban elhamarkodott és nem feltétlenül jó irány még arról beszélni, hogy milyen magas lesz egy-két épület a beruházásban, ráadásul szerinte a beruházó vagy az építési és közlekedési minisztérium még nem készített látványtervet sem. Arról, hogy mi is ez az egész mini-Dubaj, ebben a cikkünkben írtunk hosszabban.



Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!