Ellenőrzést indított az adatvédelmi hatóság a megafonos adatszivárgás miatt

2024. február 5. – 15:37

Másolás

Vágólapra másolva

Hatósági vizsgálatot indított a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH), miután két hete hivatalos bejelentést kapott arról, hogy nyilvánosságra kerültek a Megafon képzéseire jelentkezők adatai. Ez a hivatal Czeglédy Csabának megküldött tájékoztatójából derült ki, aki még január 24-én tett bejelentést az ügyben.

A dokumentum szerint a tényállás tisztázása és az incidens körülményeinek feltárása jelenleg folyamatban van, az incidens elbírálására és döntéshozatalra is a NAIH-2186/2024 ügyszám alatt kerül sor. Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke korábban azt mondta az RTL Híradónak, hogy adatvédelmi incidensként kell kezelni az esetet, és azt is hozzátette, szerinte nem gond, hogy kiderült, aktív fideszes politikusok vesznek részt a Megafon képzésein, a nem közszereplők esetében viszont felvet adatvédelmi aggályokat.

A NAIH meghatározása szerint az adatvédelmi incidens a GDPR 4. cikk 12. pontja értelmében a biztonság olyan sérülése, amely a továbbított, tárolt vagy más módon kezelt személyes adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisítését, elvesztését (rendelkezésre állás sérülése), megváltoztatását (integritás sérülése), jogosulatlan közlését vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférést (bizalmas jelleg sérülése) eredményezi.

Az adatkezelőnek 72 órán belül jelentenie kell az adatvédelmi incidenst a hatóságnak, de az továbbra sem derült ki, hogy a Megafon megtette-e ezt.

Az adatok kiszivárgásáról a Telex számolt be elsőként, cikkünkből többek közt az is kiderült, hogy a jelentkezők között fideszes polgármesterek, önkormányzati képviselők és a kormánypárti propagandaoldalak kezelői is voltak. Az adatok egy informatikai hiba miatt kerülhettek nyilvánosságra, amiről a Megafont is értesítettük még cikkünk megjelenése előtt. Választ ugyan nem kaptunk, de az oldalt rövidesen lekapcsolták. Czeglédy bejelentése szerdán, a Telex cikkének megjelenése előtt érkezett a hatósághoz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!