Fidesz-frakció: Fazekas Sándor elírta a 2,1 forintnyi készpénzről szóló vagyonnyilatkozatát

2024. február 5. – 14:24

Másolás

Vágólapra másolva

„A tegnap este 21:52-kor megjelent, 2,1 forint készpénzt vallott be vagyonnyilatkozatában a fideszes Fazekas Sándor című cikkükhöz szeretnénk jelezni, hogy Fazekas Sándor országgyűlési képviselő vagyonnyilatkozatának két sorában elírás történt” – írta a Telexnek hétfőn a Fidesz-frakció Sajtóosztály. Mint a levélből kiderül,

„képviselő úr haladéktalanul javította azt és elnézést kér.”

A javított vagyonnyilatkozat – amelyben már nem 20 forinton aluli összegek szerepelnek – itt tekinthető meg.

Mint vasárnap este írtuk, 19,5 forint takarékban elhelyezett vagyont és 2,1 forint készpénzt vallott be kézzel kitöltött friss vagyonnyilatkozatában Fazekas Sándor, a Fidesz országgyűlési képviselője. A nyilatkozatot a K-Monitor szúrta ki. A közpénzek átlátható felhasználásáért és a korrupció visszaszorításáért kampányoló civil szervezet is csak találgatott, hogy az összegek vajon ezerre, millióra vagy milliárdra vonatkoznak.

Fazekas Sándor, aki korábban földművelésügyi miniszter is volt, képviselőként jelenleg bruttó 2 166 217 forintot keres, az Állatorvosi Egyetem alapítványában 1,5 millió Ft-os tiszteletdíjat kap, emellett a cégéből is jutott neki 9 millió forint osztalék 2023-ban. A K-Monitor szerint viszont

éppen ezek a tételek nem derülnek ki a nyilatkozatából.

A magyar vagyonnyilatkozati rendszert évtizedek óta bírálják az átláthatóságért küzdő civil szervezetek, a fő probléma az, hogy a képviselők lényegében következmények nélkül írhatnak be bármit a dokumentumba. A nyilatkozatokat nem ellenőrzi automatikusan semmilyen hatóság, és a kormánytagok, képviselők, közjogi méltóságok családtagjainak nyilatkozata sem nyilvános, így azok anyagi helyzetéről sem kaphatunk valós képet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!