Bayer Zsolt szerint Ungváry egy „aljas, mocskos, gátlástalan gazember”

2024. február 5. – 08:16

Másolás

Vágólapra másolva

„…ez az alak az egyik leggátlástalanabb, legocsmányabb gazember, aki feltűnt itt az elmúlt években” – írja Bayer Zsolt a Magyar Nemzetben Ungváry Krisztián történészről. Ungváry a múlt héten tett közzé kutatást Bayer Zsolt anyai nagyapjáról, aki levéltári dokumentumok szerint a kiskőrösi nyilas pártszervezet egyik fő szervezője volt, majd orvosként a kiskőrösi gettóban tanította be a testüregmotozást, ezután az '50-es években önként jelentkezett besúgónak az ÁVH-nál.

Bayer Zsolt erre írt egy választ, abban viszont mást állított, mint egy korábbi, 2016-os interjújában. Amikor felhívták erre a figyelmét, azt mondta, 2016-ban „tudatosan hazudott” arról, hogy kikérte a nagyapja iratait a Történeti Hivataltól, mert nem kérte ki. Ekkor azt mondta, 2016-ban egy idős rokona adott neki négy, a nagyapja múltjáról szóló levelet.

Egy korábbi, a Magyar Nemzetben 1999-ben megjelenő írásában azonban már szerepelt ebből a négy levélből kettő, ezért vasárnap megkérdeztük Bayert, mégis mikor kapta pontosan ezeket a leveleket. Erre a kérdésére válaszolt hétfőn a publicista a Magyar Nemzetben.

Azt írja, a négyből két levél – amik nagyapja gettóorvosi pályafutásáról szólnak – valóban nála volt már 2016 előtt is, de 2016-ban ezeket egy idős rokona „kiegészítette” néhány részlettel, például hogy a nagyapja nyilas volt, és megmutatott két jelentést, amiket a nagyapja írt a kommunista titkosszolgálatnak.

Bayer szerint „nem olyan bonyolult ám ez, csak egy egészen pici empátia és tisztesség kellene a megértésükhöz. Ami azon az oldalon nincsen”.

Ezenkívül a publicista szidja még Ungváry Krisztiánt, amikor róla ír, a történész szót is csak idézőjelezi, és felhozza, hogy Ungváry megkérdőjelezi a nagyapját tisztázó két levél hitelességét, „mert olvashatatlan az aláírásuk”, pedig szerinte nem is az. Ungváry egyébként nem az olvashatatlan aláírás miatt kérdőjelezi meg a levelek hitelességét, hanem azért, mert az egyiket egy gettórendőr írta, azaz olyan személy, aki a gettóorvossal együtt a gettó személyzetéhez tartozott, tehát a tettesek oldalán állt, a másikat pedig olyan személy írta, aki személyesen nem volt ott a kiskőrösi gettóban, csak másoktól hallotta azt, amit leírt.

Bayer ezután némileg elferdítve elismétli Ungváry néhány állítását, majd hozzáteszi: „Nos, aki ilyesmiket képes mondani, az nem egyszerűen egy aljas, mocskos, gátlástalan gazember. Mert az ilyen állítások megtételének ez csak szükséges, de nem elégséges feltétele. Aki ilyesmiket képes mondani, annak súlyos betegnek is kell lennie.”

Bayer nekünk azt ajánlja, menjünk be a Történeti Hivatalba megkérdezni, kikérte-e valaha Bayer a nagyapjára vonatkozó iratokat, mert szerinte már csak ez az egy tisztázandó kérdés maradt. Ez egyébként jó ötlet lenne, de az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára sajnos senkivel nem osztja meg, hogy egy adott iratot ki vizsgált meg, csak akkor, ha erre az illető kifejezett felhatalmazást nem ad. És még ha Bayer adna is ilyen felhatalmazást, akkor is megnézhette az iratokat bárki olyan, akitől nem tudunk felhatalmazást sem kérni.

És – mint minden Magyar Nemzet-cikk az ügyben – természetesen ebből sem maradhatott ki annak fejtegetése sem, milyen szörnyűségeket követtek el korábbi és mostani ellenzéki politikusok ősei. Bayer szerint Gyurcsány apja „tolvaj alkoholista” volt, Vásárhelyi Mária apjának „cikkei maguk voltak a halálos ítéletek – olvassák el egyszer, hogyan írt a pócspetri papról”, Pető Ivánt az „egy moszkvai rabkórházban agyonvert Bethlen István egykori villájából vitte iskolába a fekete belügyes autó, mert apja, Pető László ÁVH-s őrnagy és vallatótiszt oda költözött be egy szép napon”, Bauer Tamás apja, „az ÁVH-s vallatótiszt kiérdemelte a »körmös Bauer« nevet vagy éppen Dobrev Klára, aki Apró Antal tömeggyilkos kommunista főfunkcionárius unokája, s aki a nagyapját firtató kérdésre annyit válaszolt, hogy neki csak a nagypapája, aki kedves volt, és akivel sokat játszott”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!