Kajdi Csaba: Őszintén megmondom, 1998-ban boldog Fidesz-szavazó voltam. Imádtam Orbánt, Deutsch Tamást

2024. február 4. – 18:25

Másolás

Vágólapra másolva

„Tisztázzunk valamit: nekem nincs személyes problémám Deutsch Tamással; miért kezelném ellenségként? (...) Deutsch egy politikus, aki odalépett hozzám, kezet nyújtott, én pedig udvariasan elfogadtam, tisztelettel viseltettem iránta. Ő ugyanígy tett”

– mondta Kajdi Csaba abban az interjúban, amelyet a 24.hu készített vele.

Az egyik legnagyobb követői bázissal rendelkező hazai influenszer januárban a Momentum meghívására, a párt elnökével, Donáth Annával együtt utazott Strasbourgba, itt futott össze a Fidesz EP-képviselőjével. A párt felkérését, mint mondta, azért vállalta el, mert Donáth Anna olyan kínos kérdésekre is hajlandó volt válaszolni, mint hogy igaz-e az, hogy folyamatosan amellett szavaztak az Európai Parlamentben, hogy Magyarország ne kapjon pénzt az Európai Uniótól.

„Ilyesmiről nem kérdezhetem Rogán Antalt, maximum kijelenthetem, hogy napról napra azt érzem, frissebb a zöldség, egyre jobb helyzetben van az ország.”

Kajdi Csaba egyébként semmiféle pártpolitikában nem akar részt venni, a Momentum külön nem is honorálta a részvételét, csak a fapados jegyét és a hotelszobája árát állta a párt, és két alkalommal a vacsoráját is kifizették.

„Ha ez lenne a legnagyobb közpénzköltés az elmúlt tizennégy évben Magyarországon, akkor itt semmiféle probléma nem lenne, egy virágzó gazdaságban élnénk. Ez van: költöttek rám, ha ez jó kifejezés. Ha már nem sikerült honvédségi gépen mennem!”

– fogalmazott Kajdi.

A hazai állapotok ellenére az volt a tapasztalata, hogy a kormánypárti és az ellenzéki képviselők is udvarias hangot ütöttek meg egymással. A strasbourgi tanulmányi útjáról készült Insta-anyagokat a követői is szerették, csak egy-két olyan üzenetet kapott, mint hogy „átálltál a hazaárulók mellé, a patkányokhoz”. Kajdi szerint az ilyen üzenetek azt jelzik, hogy az emberek sokszor feljogosítva érzik magukat, hogy így beszélhetnek bárkivel, erre pedig rásegít a lakájmédia is, az Origo például Kajdit nevezte meg a legszánalmasabb celebként.

„Nem szeretem a kirekesztést, nem tetszik a homofóbia, a karaktergyilkolás – ezek pedig megtörténnek ma Magyarországon.”

Pedig korábban egészen más volt a véleménye a jelenlegi kormánypártról.

„Őszintén megmondom, 1998-ban boldog Fidesz-szavazó voltam. Rájuk szavaztam. Imádtam Orbánt, Deutsch Tamást. Tökös fiatalok voltak, akik változtatni akartak, hittek a demokráciában és a nyugati világban. Ebből már semmit nem látok.”

Szerinte most nem is azzal van gond, hogy tizennégy éve ugyanaz a párt kormányoz, hanem hogy a vezetés nem tartja olyan jómódban az országot, mint ahogyan Albert herceg Monacót.

„Én így akarok élni. Nem elbújni, fülem-farkam behúzva eljátszani a nagy véleményvezért, miközben elvtelenül élek, és bármit megteszek a pénzért, mint azt láthatjuk sok közismert embernél.”

Az interjúban szóba került Kajdi Csaba nyári akciója is, amikor a Monte Carló-i kikötőben megkereste Mészáros Lőrinc Rose d’Or nevű jachtját, amelyen éppen feleségével, Várkonyi Andreával pihent, majd egy üveg lekvárt hagyott ott nekik. Hogy árthat-e akár neki is a politika, Kajdi azt válaszolta, biztosan mindenkinek árthat, és elmeséli, hogy a TV2 korábban több műsorral kapcsolatban is tárgyalt vele, többek közt a Next Topmodell Hungary című produkció kapcsán, de végül nem kötöttek vele szerződést. „Tök jó döntés, hogy egy államilag szabályozott tévé nem engem akar. Gondolj bele, hogy nézne ki, ha két migráns- vagy EU-ellenes hirdetés közt én jönnék fel a műsorajánlóban!”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!