Karsai Dániel nem tud elmenni a Választási Bizottság ülésére

2024. február 1. – 11:09

Másolás

Vágólapra másolva

Karsai Dániel egészségi állapota miatt nem tud elmenni a Választási Bizottság csütörtöki ülésére, ahol két olyan népszavazási kérdésről is döntenek, amelyeket ő és betegtársai kezdeményeztek az elmúlt év végén, írja a Hvg.hu.

„Az elmúlt hetekben sajnos egészségügyi nehézségeim adódtak az alapbetegségemen túl is, ezért nem voltam aktív a közéletben. Hálaistennek kezdek kijönni belőle” – írta a Facebookon. Egy kisebb beavatkozást végeznek rajta, hogy „az elmúlt egy hónap kálváriája ne ismétlődhessen meg”.

Karsai Dánielnél 2022 augusztusában diagnosztizáltak ALS-betegséget. A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán pert indított azért, hogy méltósággal fejezhesse be az életét. December 11-én aztán Karsai és testvére a Momentummal együtt nyújtottak be népszavazási kezdeményezést az eutanáziáról. A kérdések biztosítanák a lehetőséget az eutanáziához azoknak, akik Karsai Dánielhez hasonlóan gyógyíthatatlan betegségben szenvednek, ami megfosztja őket az emberi méltóságuktól, és komoly szenvedéssel jár.

“Ha én vesztek, akkor elképesztő szenvedést kell értelmetlenül átélnem” – október 3-i interjúnk Karsai Dániellel itt olvasható>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!