Az Integritás Hatóság nem lát igazi esélyt a pénzek visszaszerzésére Microsoftot érintő korrupciós ügyben

2024. február 1. – 15:01

Másolás

Vágólapra másolva

Az Integritás Hatóság nem lát igazi esélyt az elkorrumpált pénzek visszaszerzésére a hazai Microsoft-leányvállalatot érintő korrupciós ügyben – írta a Hvg360.

Az ügy lényege, hogy 2013 és 2014 táján a magyarországi Microsoft-leányvállalattal együttműködő viszonteladók, akik állami intézményeknek értékesítették a Microsoft-licenceket, a Microsofttól kapott diszkontoknak köszönhetően nagyon olcsón jutottak a termékekhez, a kedvezményt pedig nem adták tovább a végső vevőknek.

A projektek kedvezményezettjei a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt., a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Belügyminisztérium, valamint az Országos Rendőr-főkapitányság és Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala voltak. Az összesen több mint 22 milliárd forintos, részben uniós támogatásból megvalósuló beszerzésekből jutott még a Legfőbb Ügyészségnek és az Igazságügyi Minisztériumnak is.

Az ügyben az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) három jelentést készített, melyekben kezdeményezték, hogy a szoftverlicencekre fordított összegek egy részét zárják ki az uniós társfinanszírozásból. A magyar kormány egy jelentéssel kapcsolatban kifogással élt, így az ügy még nem zárult le, mint ahogy a 2019-ben indult ügyészségi nyomozás sem.

Tavaly decemberben a Microsoft-ügy vizsgálatának rövid összefoglalója megjelent a korrupcióellenes Integritás Hatóság honlapján. A hatóság a vizsgálati eljárása során azt állapította meg, hogy az korábban az OLAF által megállapított pénzügyi korrekció terhei a hazai költségvetésben realizálódtak.

„A múltbeli tapasztalatok alapján kevés az esély arra, hogy utólag megtérüljön a kár, amely a hazai költségvetés érit a pénzügyi szankciók révén, a hazai intézményrendszer pedig egyelőre nincs felkészülve arra, hogy a kedvezményezettektől visszakövetelje az összegeket” – írta az Integritás Hatóság a Hvg megkeresésére.

A hatóságnak arra még nincs kiforrott válasza, hogy miként érhető el a költségvetés tehermentesítése, ha az uniós döntésből fakadó pénzügyi korrekciót a szabálytalan közbeszerzések nyertes ajánlattevőivel fizettetnék meg, miután az állam közreműködő félként részes ezekben az eljárásokban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!