Az óriási halpusztulás után megtiltják a horgászatot a Pátkai-víztározón

2024. január 26. – 09:20

Másolás

Vágólapra másolva

Az elmúlt hetekben drámai képek jelentek meg a Pátkai-víztározóban elpusztult nagy testű halakról. A Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetségének új információi szerint leürítik a Pátkai víztározót. Mint Facebook-posztjukban írják, „a 2023-as évi területi és állami jeggyel rendelkezőknek, január 31-ig van lehetősége a helyi horgászrend szerint horgászni. 2024 február 1-től a tározón horgászni tilos, területi jegyet nem értékesítünk az idei évre a Pátkai-víztározóra. A horgászati tevékenység folytatása jogi következményeket von maga után.”

A horgászszövetség szerint a tározó lehalászásával a mentett halakat a törvény szerint, a szövetség által kezelt állami vízterületekbe helyezik át: Fehérvárcsurgóra, Sárszentmihályra, a Palotavárosi tavakba, Nádorba és a Duna Fejér vármegyei szakaszába.

A Velencei-tó vízutánpótlásában is fontos szerepet játszó tározóról régóta tudni lehet, hogy vízminőségi problémái vannak, ami most egy hirtelen jött decemberi felmelegedés miatt különösen látványossá vált. Érthető módon a horgászok siratják az odaveszett halakat, de valójában az ő kedvükért túltelepített halállomány és a horgászati tevékenység is felelős lehet a felborult ökológiai rendszerért – írtuk cikkünkben, amit itt olvashat el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!