Kirúgott kölcseys tanárok pere: kérdéses, hogy mit bizonyítanak a tankerület által küldött dokumentumok

2024. január 18. – 11:51

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtökön folytatódott a Fővárosi Törvényszék Munkaügyi Kollégiumán a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium öt kirúgott tanárának tárgyalása, akiket a Belső-Pesti Tankerületi Központ bocsátott el, mert többször is részt vettek a polgári engedetlenségben. Az iskola igazgatóját, valamint igazgató-helyettesét március 26-án hallgatja meg a bíróság.

A bíró még a november 2-ai tárgyaláson pontos listát kért arról, hogy melyik tanár, hányszor mulasztott. Erre azért lett volna szükség, mert a Belső-Pesti Tankerületi Központ szakmai vezetője, Marosi Beatrix nem tudta egyértelműen megmagyarázni, miért pont öt tanárt rúgott ki, annak ellenére, hogy többen is részt vettek a polgári engedetlenségben. A bíró szerint az akkor kapott adatok értelmezhetetlenek voltak, és azok pontosítását kérte „normális” számokkal. „Azt állítják, hogy az öt pedagógus mulasztotta a legtöbb tanórát, ezért őket rúgták ki. Ezt az alperesnek kell bizonyítania” – mondta a Telexnek Tóth Balázs, a kölcseys tanárok jogi képviselője. Hozzátette: Voltak olyanok, akiket nem rúgtak ki, de több órában szüntették be a munkát.

A tankerület egy Excel táblázatot nyújtott be, amiben tört számok voltak, de nem derült ki, hogy az adatok valóban a KRÉTA-ból származnak-e. A táblázat hiányos is volt, nem tartalmazta minden polgári engedetlenségben részt vevő tanár adatát. A tankerület-vezető jogi képviselője azzal érvelt, hogy a KRÉTA-ból minden év szeptemberében törlődnek az adatok, ezért a táblázatban szereplő számok nem mind a KRÉTA-ból, hanem a polgári engedetlenségben részt vevő tanárok nyilatkozataiból származnak. Tóth Balázs azt mondta: nem tudná megmondani, mikoriak ezek az adatok. A bírónak is több kérdése volt a táblázatban szereplő adatok hitelességéről. A táblázat bizonyitóereje kétséges. Ezzel a perfelvétel véget ért, következik a bizonyítási eljárás.

2022. októberben írtuk meg, hogy miután kirúgták őket, a Kölcsey Gimnázium tanárai pertársaságot alapítottak és közösen indítottak munkaügyi pert. A tankerület Telexnek küldött akkori válasza szerint az érintett tanárok felmentése indokolt volt, mert a tanárok írásbeli figyelmeztetés után is többször megismételték „jogszerűtlen cselekedetüket”. A Kölcseyből kirúgott öt tanár között van a Tanítanék Mozgalom két ismert tagja, Törley Katalin és Palya Tamás is. A pedagógusokat a Magyar Helsinki Bizottság civil jogvédő egyesület képviseli.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!