Gulyás: A csádi katonai misszió jól halad

2024. január 18. – 11:28

Másolás

Vágólapra másolva

Magyar delegáció járt Nigerben és Csádban, miről tárgyaltak? – kérdezte a Tények. Nigerben a migrációról tárgyalt a magyar delegáció, hiszen a Száhel-övezet az egyik legnagyobb kibocsátó, „a csádi katonai misszió jól halad.” Tavaly szavazta meg a parlament, hogy a magyar kormány 200 katonát küldjön Csádba, de a polgárháborús Nigerben is bevethetők lesznek.

Gulyás Gergely szerint nem zárhatják ki annak a lehetőségét, hogy javul Magyarország és Ukrajna viszonya, Magyarországnak törekednie kell a jó viszonyra. Nem szabad feladni a reményt, hogy változás állhat be a magyar–ukrán kapcsolatokban. A szlovák parlament korábban elítélte Orbán Viktor egyik nyilatkozatát, most pedig jó a viszony a két ország között, de Szerbia is jó példa erre, mondta Gulyás.

Gulyás azt gondolja a németekről, hogy akár jót vagy rosszat csinálnak, azt igyekeznek 150 százalékos hatékonysággal végezni. Ezzel többek között a mostani német kormány zöldpolitikájára utalt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!