Nem támogatja a Mazsihisz, hogy a zsinagóga közelében szemkilövetős szobor álljon
2024. január 17. – 06:43
Aláírásgyűjtést indított a kormányfő Orbán-pólós rajongójaként ismert fogtechnikus, Szilágyi Ákos annak érdekében, hogy a 2006-os események civil érintettjeit megörökítő emlékművet állítsanak fel a Dohány utcában. A szobor a 2006 őszén lezajlott események közül azt örökítené meg, amikor az egyik áldozat, a 2022 végén elhunyt Nagy László szemét a rendőrök október 23-án gumilövedékkel kilőtték. Bár az eltévedt gumilövedék valószínűleg a Dob utcánál találta el Nagyot, mégis többen a Dohány utcához kötik, ez indokolná Szilágyi szerint, hogy az emlékmű a zsinagóga közelében kapjon helyet. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) azonban jelezte, hogy ha a kezdeményezés hivatalossá válik, minden lehetséges fórumon tiltakozni fog az ellen, hogy a szobrot a tervezett helyszínen állítsák fel.
„A Mazsihisz hangsúlyozta, hogy méltányolhatónak tart minden olyan kezdeményezést, amely az ártatlanul meghurcolt, megsebesített, emberi jogaiban sértett áldozatoknak kíván emlékművet állítani. Hozzátette: annak megítélése, hogy egy konkrét esemény kapcsán, egy konkrét személyhez kapcsolódóan szükséges-e és milyen méretű kivitelezésű emlékmű felállítása, és hogy hol, nem tartozik a Mazsihisz véleményezési körébe” – idézte a Népszava a Mazsihisz válaszát. Azt azonban ellenzi, „hogy a magyar zsidóság legkiemelkedőbb, szimbolikus és tényleges történelmének, valamint jelenkori hitéletének helyszínén politikai akciók történjenek, aktuális politikai üzenetek jelenjenek meg akár ideiglenesen, akár tartósan”.
Egyébként sem támogatja, hogy a Hertzl Tivadar tér közvetlen közelében bármiféle, a holokauszttal és a zsidósággal össze nem függő szobor vagy egyéb emlékmű kapjon helyet.
Azt a kezdeményező Szilágy is elismeri, hogy aktuálpolitikai célja van az emlékművel, szerinte a választásokig – az Európai Parlament júniusban esedékes választásáig – minél több embert emlékeztetni kell 2006-ra.
A VII. kerület polgármestere, a DK-s Niedermüller Péter jelezte: a szobor felállításához az önkormányzat engedélyére van szükség, ám az önkormányzat a kezdeményezést nem támogatja.