A Szomszédok rendezője a folytatásról: Finoman jelezte felém, ehhez a kormány beleegyezésére is szükség volna
2024. január 13. – 09:09
Bár a Szomszédok című sorozat már 1999-ben véget ért, öt évvel ezelőtt volt egy emlékadás, akkor pedig felvetődött, hogy legyen folytatás, több szereplő pedig nyitott is lett volna rá, mondta Bujtás János a Blikknek.
A rendező szerint a sorozat az ország helyzetét mutatta be, az átlagemberek mindennapjait, ami talán most, ebben a felgyorsult technológiai világban még érdekesebb és aktuálisabb lenne.
A Szomszédok a köztévén ment, a rendező szerint pedig a folytatás ötletével pár éve szintén az MTVA-t kereste meg, az elnökének pedig tetszett is az ötlet, „mert ő is szerette a sorozatot. Ám ez nem csupán az anyagi forrásokon múlik, finoman jelezte felém, ehhez a kormány beleegyezésére is szükség volna. A tárgyalás függőben maradt, én viszont reménykedem abban, hogy talán egyszer megvalósulhat.”
Hogy ez a megkeresés pontosan melyik évben volt, az nem derült ki. 2018-tól a hírhamisítóként elhíresült Papp Dániel az MTVA vezérigazgatója, előtte pedig az a Vaszily Miklós volt a vezető, aki az Origo szétverését is levezényelte, aki a TV2-nél is pallérozódott, és aki végül az Indexnél kötött ki.