Újabb vizsgálatot indított a BKV az agresszív sofőr ügyében, és elnézést kért

2024. január 12. – 11:27

Másolás

Vágólapra másolva

Azt állítja a BKV, hogy a rendelkezésükre álló információk és a busz kamerafelvételei alapján a lehető legnagyobb gondossággal és körültekintéssel eljárva vizsgálták ki annak a buszsofőrnek az ügyét, aki agresszíven viselkedett egy elektromos kerekes székben ülő 22 éves, SMA-betegségben szenvedő nővel és kísérőjével. Mivel azonban nem lehetett a történteket teljeskörűen rekonstruálni, nem hoztak döntést a buszvezető esetleges elmarasztalása ügyében.

A 444 írt arról, hogy a Kőbányáról a Havanna lakótelep felé közlekedő 136-os busz sofőrje először nem akarta felengedni a járműre a kerekesszékes nőt, arra hivatkozva, van egy körlevél arról, hogy az ilyen típusú kerekesszéket nem kell felvenniük. Később aztán a laphoz eljutott videó és beszámolók szerint agresszíven beszélt az utasokkal, többek közt hülyegyereknek és patkánynak nevezte a beteg nő kamerázó kísérőjét, majd megpróbálta kiütni a telefont a kezéből.

A BKV vizsgálatot indított a panasz után, megnézték a busz felvételeit, meghallgatták a sofőrt, és arra jutottak, nincs itt semmi látnivaló. A 444 cikke után aztán a BKV-tól a szolgáltatást megrendelő BKK új vizsgálatot rendelt el. Ezt a BKV csütörtökön 24 órán belül le is folytatta, de a közlekedési társaság azt nem árulta el a 444-nek, hogy mi lett a vizsgálat eredménye és következménye.

Mindössze annyit írtak, hogy cégüknél prioritás az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség érvényesülése, és a vizsgálat után szükséges intézkedéseket megtették. „Fontosnak tartjuk elmondani, hogy egyedi esetről van szó, buszvezetőinkre nem jellemző a hasonló viselkedés. Járművezetőinket folyamatosan oktatjuk, az oktatások tematikájának fontos eleme, hogy munkavégzésük közben hogyan és mivel segíthetik a mozgásukban korlátozott utasokat. A panaszt bejelentő utastól és kísérőjétől elnézést kérünk.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!